Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia

A magyar bronzérmes plusz adrenalint kapott attól, hogy apját elküldték a tatamitól

A Csernoviczki család, apja és lánya érthetően boldogan nyilatkozott a bronzmérkőzés megnyerése után.

A Csernoviczki Éva a magyar cselgáncssport nyolcadik érmét szerezte, s az ötödik bronzot. Legutóbb húsz éve, az 1992-es barcelonai olimpián állhatott fel magyar dzsúdós a dobogóra.

"Mindenképpen érmet akartam szerezni" - nyilatkozott boldogan Csernoviczki Éva, aki felidézte, hogy a negyeddöntőben elvesztett találkozó után csaknem elájult, és kellett fél óra, hogy jobban legyen. "Világversenyen bronzmérkőzésen még sosem tudtam japán cselgáncsozó ellen nyerni, nagyon örülök, hogy ez éppen az olimpián sikerült. Az ellenfelem a világranglista-vezető, s korábban még soha nem győztem le. Az indításai nem voltak veszélyesek, az volt a lényeg, hogy magamra figyeljek. A hosszabbításra nem fáradtam el fizikailag, de még inkább kellett koncentrálnom."

A győztes dobásról elmondta, hogy ezt beszélték meg edzőjével, egyben édesapjával, mert az előző mérkőzésen a román versenyző is így győzte le Fukumit.

"Remélem, ez az érem lendületet ad a többieknek is. Nagyon jól sikerült a felkészülésünk, már holnap folytatódhat az éremszerzés" - mondta.

Csernoviczki Csaba elárulta, azért küldték el a szőnyeg mellől, mert nagyon kiabált: "Azt kifogásoltam, hogy a japán passzív, inteni kellene. De jót tett, hogy elküldtek, Éva plusz adrenalint kapott ettől, és odavágta a japánt."

Címlapról ajánljuk
Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot

„A szeretet szót kell kicsit pontosítani, mert ténylegesen ilyenkor mindenki próbálja kifejezni a másik felé a szeretetét, ez benne van. De ez az Isten szeretetének az ünnepe, hogy ő szeret minket, mert megtestesült és eljött ez a mag. Hogy ebből adódóan mi is megpróbálunk egy hasonló gesztussal jelen lenni a másik életében, az a következmény” – mondta Blanckenstein Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában, arra a kérdésre, hogy a karácsony egy katolikus pap szempontjából is a szeretet ünnepe-e.

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×