Infostart.hu
eur:
384.72
usd:
327.75
bux:
0
2025. december 31. szerda Szilveszter

Raikkönen volt a leggyorsabb, de így sem ő a fő esélyes

A 2007-es világbajnok Kimi Raikkönen érte el a legjobb időt a most zárult Formula-1-es tesztszezonban Barcelonában. A két év után a Lotusszal visszatérő finn versenyző ugyanakkor csak a hatodik a fogadóirodák szerint az idei győzelemre esélyesek sorában.

A kétszeres világbajnok Sebastian Vettel a szezon favoritja - legalábbis a bukmékereknél. A Red Bull német sztárja ugyanakkor rossz szájízzel zárta a gyakorlásokat, az utolsó napon mindössze 23 kört tudott megtenni a katalán pályán, miután eltörte autója első szárnyát, majd a váltót csak többórás munka után tudták kicserélni.

Összehasonlításképpen: Raikkönen 120 körig jutott, a McLaren angol pilótája, Lewis Hamilton pedig 115-ig, ahogy Fernando Alonso is.

A spanyol versenyző ezzel együtt sem lehetett elégedett, hiszen a Ferrari szakértők szerint az időmérő edzéseken, tehát egy körön még jó lehet, versenytávon azonban a maranellói csapat autója elmarad a riválisokétól. Pat Fry technikai igazgató egyértelművé tette, hogy az idény első futamain nem számít dobogós eredményre.

Arra a Red Bull és a McLaren pilótái pályáznak a legnagyobb eséllyel, az elemzések pedig minden korábbinál szorosabb küzdelmet várnak a mezőnyben.

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj rajtja március 18-án lesz magyar idő szerint reggel 7 órakor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nagyot hajrázott a forint az év végén

Nagyot hajrázott a forint az év végén

Az elmúlt két napban enyhén erősödni tudott a forint az euróval szemben, így a jegyzés a mai nap a 386-os szintről kezdődött. A dollár árfolyamában is hasonló trend látszott, tegnap este azonban elfogyott a forint lendülete és egészen 329-ig emelkedett a kurzus. Az ünnepek miatt vélhetően ma is alacsony lesz a piacon a likviditás, így minden apró hírnek, eseménynek nagy jelentősége lehet az árfolyam alakulása szempontjából. Devizapiacokat mozgató adatok ma főleg Kínából és az Egyesült Államokból érkeznek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×