Infostart.hu
eur:
362.39
usd:
317.71
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna

Agüero és Rooney, illetve a két manchesteri csapat gólpárbaja

Manchesterben barátkozhatnak azzal a gondolattal, hogy a város két csapata egymás között dönti el a bajnoki címet a mostani idényben. A Man City és a Man United is parádésan menetel, magabiztosan nyerte meg sorozatban a negyedik bajnoki mérkőzését is.

A Citynél a héten Roberto Mancini elvette a kapitányi karszalagot Carlos Téveztől, s odaadta azt a belga válogatott Vincent Kompanynak. Carlitos ennek ellenére bekerült a kezdőcsapatba, méghozzá az idény során először, a forduló előtt a góllövőlistát vezető Edin Dzeko helyére.

Nem biztos, hogy szerencsés döntés volt (mármint Tévez favorizálása), mert az argentin kihagyott egy tizenegyest - más kérdés, hogy a honfitársa megnyerte helyette a mérkőzést.

Sergio Agüero mesterhármast szerzett, az elsőt angliai pályafutása során. "Kun" eddig négy bajnokin játszott a Premier League-ben, s már hat gólnál tart, kevesen gondoltak ilyen jó kezdésre. (Dzekónak még ennél is jobb a mérlege, három meccsen hat gól.)

A Manchester United talán még könnyedébben nyert Bogdán Ádám csapata, a Bolton ellen. (A magyar válogatott kerettag kapus ismét a kispadon ült, a finn Jääskeläinen védett.) Wayne Rooney korábban kilenc meccsen hat gólt szerzett a Bolton ellen, most még tovább javította a statisztikát.

Már az első félidőben szerzett két gólt, megtoldva az idény során először a kezdő csapatban szereplő Javier "Chicharito" Hernandez nyitó gólját. A második félidőben mindketten szereztek még egy-egy gólt.

A Chelsea 2-1-re verte idegenben a Sunderlandet. Az első gólt John Terry lőtte, a másodikat Daniel Sturridge sarkalta. A Fekete Macskák a 91. percben szépítettek Dzsi Dong Vong révén. A Kékek legjobbja az először a kezdő csapatban szereplő Juan Mata volt. A Chelsea-ből hiányzott a sérült Didier Drogba.

Megszerezte első győzelmét az Arsenal és a Spurs is. Az Ágyúsok gólját Andrej Arsavin lőtte, de még nála is jobban játszott a debütáló Mikel Arteta. A Tottenham a Wolverhampton pályáján kezdett felfelé lépegetni, Emmanuel Adebayor és Jermain Defoe volt a két gólszerző. A Man Cityből érkezett togóinak ez volt az első mérkőzése új állomáshelyén.

Premier League, 4. forduló
Arsenal-Swansea 1-0
Everton-Aston Villa 2-2
Man. City-Wigan 3-0
Stoke-Liverpool 1-0
Sunderland-Chelsea 1-2
Wolves-Tottenham 0-2
Bolton-Man. United 0-5
Norwich-West Brom vasárnap
Fulham-Blackburn vasárnap
Az élcsoport: 1. Manchester United 12, 2. Manchester City 12, 3. Chelsea 10, 4. Stoke City 8

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×