Infostart.hu
eur:
386.46
usd:
332.09
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

A PSV-nek el kell adnia Dzsudzsákot?

Pénzügyi okok miatt adhatja el nyáron Dzsudzsák Balázst a PSV Eindhoven - derül ki a Goal.com szakportál elemzéséből.

Bár az egyik leghíresebb holland klubnak számít a PSV Eindhoven, bajnoki címet 2008 óta nem szereztek a piros-fehérek. Az együttes remekül kezdte a szezont, ám végül lemaradt az elsőségről, így sorozatban a harmadik idényben nem szerepelhet a Bajnokok Ligájában.

Éves szinten ez 20 millió eurós kiesést okoz a 64 milliós költségvetésben, ezt a pénzt pedig a klubvezetők különböző módokon próbálják pótolni. A névadó szponzor 20 millió eurós kölcsönt biztosított az egyesületnek, míg a tartományi kormány átvette a stadion fenntartását, a PSV-nek csak a használatért kell fizetni. Bár a szurkolók abban bíznak, a befolyó pénzből a keret megerősítése sem okozhat gondot, Tiny Sanders igazgató elkeserítette a drukkereket, és azt mondta, más módon kell pénzhez jutni az igazolásokhoz.

Az eindhoveniek már jelezték, hogy Andreas Isaksson kapust és Orlando Engelaar középpályást is elengedik, de vélhetően nagyobb sztárokat, köztük Dzsudzsák Balázst is értékesíteniük kell.

A magyar szélsőért korábban a Liverpool, az Everton, a Lille és az orosz Anzsi Mahacskala is érdeklődött. Értékét 12 millió euróra becsülik.

A válogatott kerettel készülő Dzsudzsák az InfoRádiónak a napokban azt mondta: úgy érzi, hogy elérte a maximumot Hollandiában. "Amit Hollandiában kihozhattam magamból, azt kihoztam. Úgy érzem, hogy tovább lehet lépni, de ha vissza kell térnem Eindhovenbe, akkor sem történik tragédia, jól érzem magam a PSV-nél" - fejtette ki.

A Goal.com elemzése szerint még Ola Toivonen eladásából juthat jelentős összeghez a holland együttes. A svéd támadót angol és német csapatok is hívták korábban, tőle 8 millióért válnának meg.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×