eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Az Overdose-mánia így fojtogatja Mikóczyékat Németországban

Mikóczy Zoltán péntek este arról tájékoztatta a PannoniaOverdose.hu-t, hogy Overdose a német fogadóirodáknál is favorit. Beszámolt róla, hogy Németországban valóságos Overdose-mánia van, az őket övező szeretetbe szinte belefulladnak. Ugyanakkor óva int mindenkit attól, hogy túlzott elvárásai legyenek a vasárnapi verseny kapcsán.

A nemzetközi sprinter élmezőny lovai ugyanis versenyről-versenyre körbeverik egymást, és ugyan a Goldene Peitsche egy Group 2-es verseny, de abban öt olyan ló is indul, akik a lóversenyzés legmagasabb osztályába tartozó Group 1-es versenyekben is megállták már a helyüket, vagy olyan formát mutattak, amivel megállták volna. Öt ló között pedig mindig akad egy, aki kimagaslik a többi közül, így nem túlzás, hogy ez lesz Overdose pályafutásának legnehezebb versenye. A mezőny az előzetesen várnál tehát jóval erősebb.

Ez a veszélyes ötös Mikóczy szerint War Artist, Amico Fritz, Smooth Operator, Triple Aspect és a közvetlenül Dózi mellől startoló Contat. Hozzátette még, hogy a pálya talaja jóval keményebb, mint Pozsonyban és Budapesten volt. Overdose a német fogadóirodáknál is favorit, ám ezt is sokkal inkább a szeretet megnyilvánulásának tartja, szerinte nincs ekkora különbség a lovak között.

A RaceBets.com és a PferdeWetten.de fogadóirodák Overdose győzelmére 3-szoros illetve 3,2-szeres pénz fizetnek, War Artist-ra mindketten 5,5-szerest, Smooth Operator-ra 5,5- és 7-szerest, Amico Fritz-re 6- és 8-szorost, Triple Aspect-re pedig 6,5- illetve 7-szerest.

A PannoniaOverdose.hu Mikóczy Zoltán szavaihoz annyit tenne hozzá, hogy Overdose eddigi két idei feladatát könnyen megoldotta, de Párizs óta nem indult ilyen erős mezőnyben, és még mindig nem derült ki, mennyit bír a lába a 15 hónapos kihagyás után, hiszen ennyit még nem kértek tőle, mint amennyi a vasárnapi győzelemhez kell.

Menedzsmentje ezért próbálja csillapítani a túlzott magyar és most már német elvárásokat. Természetesen mint mindig, győzelemre törekszenek, de nem akarnak még nagyobb súlyt cipelni, mint amennyit a versenytitkár kiírt (59kg), s az esélyszámot is egy kicsit túlzónak tartják.

A Baden-Badeni futamokat a Sport M televízió élőben közvetíti 15.30 és 17 óra között. Overdose versenye, a 140. Goldene Peitsche az előzetes program szerint 16.35-kor startol. A közvetítést 17.30-tól megismétli a Sport 2. Szintén élőben közvetít a német ZDF, SWR és R.TV Karlsruhe, valamint a francia Equidia TV is. 

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
Az éghajlatváltozás következménye: szebb jövő vagy apokalipszis?

Az éghajlatváltozás következménye: szebb jövő vagy apokalipszis?

Az emberi társadalom az innovációnak és globalizációnak köszönhetően korábban képes volt felszabadítani magát a klíma uralma alól, de mára új függőség alakult ki az ember által létrehozott éghajlati rendszerrel szemben. Az elmúlt évtizedekben a fosszilis energiatermelés növekvő mértéke hozzájárult az üvegházhatás fokozódásához, ami jelentős hőmérséklet-emelkedést és időjárási szélsőségeket eredményezett. A fogyasztás mérséklése és a globális energiatermelés dekarbonizálása elengedhetetlen a jövő katasztrófáinak elkerüléséhez. A célok eléréséhez progresszív adózási rendszerek és nemzetközi együttműködés szükséges, különös tekintettel a megújuló energiaforrásokra történő átállásra. Enélkül az emberiség a közeljövőben pusztító ökológiai válságokkal nézhet szembe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×