Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Belelendült a Videoton

A Videoton fölényes, 3-0-s győzelmet aratott a Vasas ellen a labdarúgó NB I második fordulójában. Vasárnap további két mérkőzést játszottak a magyar élvonalban, ezek eredményei: Paks-Debrecen 2-2, Győr-Siófok 1-0.

A Vasas első támadásával majdnem meglepte az új gyepszőnyeget avató fehérváriakat, Hrepka közeli lövése a felső lécről a gólvonal elé vágódott, de a kezdeti megilletődöttség után a Videoton veszélyeztetett többet. Az egykapuzó hazaiak megtornáztatták a bravúrok sorát bemutató Végh kapust.

Fordulás után aztán hét perc alatt háromszor is kapitulálni kényszerült a 40 éves hálóőr a Vasas-védők asszisztálása mellett. A 60. perctől már emberelőnyben is játszhatott a Videoton, a fórral azonban nem élt a helyzeteit elszórakozó csapat, így maradt az egyébként megérdemelt 3-0-ás hazai győzelem.

Győrben az első félidőben a lelkes Siófok jól védekezett, az ETO előtt kevés gólszerzési lehetőség adódott.

A második játékrész közepén felpörögtek az események, az első siófoki kiállítás után megszerezte a vezetést a Győr, amelyet kettős létszámfölényben játszva meg is őrzött a hármas sípszóig.

Videoton - Vasas 3-0 (0-0)
Székesfehérvár, 3456 néző. Jv.: Takács
Gólszerzők: Alves (48.), Elek (50.), Vujovics (55.)
Piros lap: Mileusnic (60.)

Győri ETO FC-BFC Siófok 1-0 (0-0)
Győr, 3000 néző. Jv: Oláh
Gólszerző: Alekszidze (68.)
Piros lap: Mogyorósi (68.), Piller (75.)

További eredmények
Paksi FC - DVSC-TEVA 2-2
 Kaposvári Rákóczi-Újpest FC 0-1
szombaton játszották:
Budapest Honvéd-MTK Budapest 1-2
Lombard Pápa-Szolnoki MÁV FC 0-0
Szombathelyi Haladás-ZTE FC 0-0
Kecskeméti TE-ERECO - Ferencváros 1-2

Az állás:
1. MTK Budapest 2 2 - - 6-3 6
2. Ferencváros 2 2 - - 4-2 6
3. Videoton FC 2 1 1 - 4-1 4
4. Debrecen 2 1 1 - 4-2 4
5. Győri ETO 2 1 1 - 1-0 4
6. Újpest FC 2 1 1 - 1-0 4
7. Kaposvári Rákóczi 2 1 - 1 5-4 3
8. Vasas 2 1 - 1 3-5 3
9. Szolnoki MÁV 1 - 1 - 0-0 1
10. Szombathelyi Haladás 1 - 1 - 0-0 1
11. Paksi FC 2 - 1 1 3-4 1
12. BFC Siófok 2 - 1 1 1-2 1
13. ZTE FC 2 - 1 1 3-5 1
14. Lombard FC Pápa 2 - 1 1 0-2 1
15. Budapest Honvéd 2 - - 2 3-5 0
16. Kecskeméti TE 2 - - 2 3-6 0 

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×