Infostart.hu
eur:
377.54
usd:
324.02
bux:
129730.83
2026. április 9. csütörtök Erhard

Rajtol a spanyol liga: a Real Madrid Európa-csúcsa

A Real Madrid őrült költekezésbe fogott az átigazolási időszak végén. Arjen Robben és Gabriel Heinze megvétele után már 119 millió euró áll az Európában e nyáron legtöbbet költő klub költségvetésének kiadás rovatában. Ám hogy a bajnok igazolt volna a legjobban, azt csak nagyon kevesen gondolják Spanyolországban. A Primera División új szezonja szombat este, a Real Madrid-Atlético mérkőzéssel kezdődik.

Még tart Spanyolországban (is) az átigazolási időszak, augusztus 31-ig bárki vehet új játékost - s persze el is adhatja, akiről le akar mondani. De egyre kevesebb a még folyamatban lévő, hetek óta húzódó "nagy ügy", nyilvánvaló, hogy minden edző igyekezett a szezonkezdetre kialakítani végleges kertét.

Eddig a húsz élvonalbeli klub 454 millió eurót fordított játékosvásárlásra, ennek az összegnek a 26,2 százalékát (119 millió eurót, azaz körülbelül 30 milliárd forintot) a Real Madrid költötte el.

Ilyen tekintetben második a sorban a bajnok első ellenfele, és legnagyobb városi riválisa, az Atlético Madrid (78 millió euró), harmadik pedig a Barcelona (64 millió euró).

A Sevilla továbbra sem szállt be ebbe a versenybe, a 2006 májusa óta minden európai klubnál több, öt trófeát is nyert egyesület a maga 17 milliójával mindössze a nyolcadik a Primera División klubjai között.

A holland lett a második nyelv

A Real Madrid 105 éves történetében az idei nyárig mindössze három holland húzta fel az egyesület mezét: Johnny Metgod, Clarence Seedorf és Ruud van Nistelrooy. (Két honfitársuk, Harvey Esajas és Jeffrey Hoogervorst a fiókcsapatban, a Castillában szerepelt.)

Ehhez képest az idei nyáron újabb három holland került a keretbe: Royston Drenthe, Wesley Sneijder, és végül, Arjen Robben.

A Real Madrid egyébként - a kölcsönadás után visszatérő játékosokat is beleértve - pontosan egy csapatra való, azaz tizenegy játékos szerződtetett. Felírható belőlük egy csapat: Dudek - Metzelder, Pepe, Heinze - Balboa, Sneijder, J. Baptista, Drenthe, Robben - Soldado, Saviola. Közülük a kölcsönből visszatértekért (Balboa, Baptista, Soldado) nem kellett fizetni, mint ahogy nem került egyetlen eurócentbe sem a szerződése lejárta után klubot váltó Metzelder, Saviola és Dudek sem.

Ellenben 30 millió eurót fizetett királyi klub a brazil Pepéért, 27-et Wesley Sneijderért, 14-et Royston Drenthéért, 12-öt Gabriel Heinzéért és 36-ot Arjen Robbenért. (Heinze árát leszámítva, a többiért alighanem többet adott, mint a játékos valós piaci értéke, különösen, ha ezeket az árakat összehasonlítjuk a nyár többi igazolásával.)

Robbennél csak Fernando Torres volt drágább

A még augusztus 31-ig nyitva lévő átigazolási piacon a legdrágább öt játékosból hárman a Real Madridban fognak játszani az előttünk álló idényben: Fernando Torres mögött Robben a második, Pepe a negyedik, Sneijder az ötödik - csak a Manchester United által megvett, brazil Anderson fért még be e sorba, a maga 32 millió eurójával.

A nagy bevásárlás után - figyelembe véve azt is, hogy a bajnokcsapat szereplői közül Beckham, Roberto Carlos, Reyes, Helguera, Émerson és Raúl Bravo is távozott - a kérdés már csak az, erősödött-e, vagy gyengült a Madrid játékosállománya.

 Az utóbbi másfél hét eseményei kozmetikázták az addig meglehetősen csúnya képet, de alkalmasint még most sem lehet egyértelműen kijelenteni, erősödött a csapat.

Nem derült még ki, sikerült-e átmenteni azt az egységet, azt az akarást, azt a küzdőszellemet, amelynek valójában köszönhette a bajnoki címet a Real Madrid.

A jelek szerint a gólszerzésben még mindig túl nagy teher hárul Ruud van Nistelrooyra, ráadásul a felkészülési mérkőzések (beleértve a két mérkőzésből álló, összesítésben 6-3-ra elveszített spanyol Szuperkupa-döntőt) még a lelkesebb Real Madrid-híveket is lelombozták.

Heinze és Robben bemutatkozására még várni kell


Az Atlético Madrid elleni, szombat esti nyitó derbire Bernd Schuster húsz játékost nevezett, nincsen még közöttük a két legutóbbi szerzemény, Robben és Heinze, valamint a sérült Higuain és Miguel Torres sem.

E négyessel kiegészülve az alábbi húsz játékos alkotja a 2007-2008-as idényben a Madrid keretét: Casillas, Dudek, Sergio Ramos, Michel Salgado, Pepe, Cannavaro, Metzelder, Marcelo, Diarra, De la Red, Guti, Sneijder, Drenthe, Gago, Baptista, Robinho, Raúl, Saviola, Soldado és Van Nistelrooy.

Címlapról ajánljuk
Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0
Bajnokok Ligája

Lecserélték Szoboszlait, kétgólos hátrányba került Párizsban a Liverpool: 2-0

A két keddi idegenbeli győzelem után meglepetésre a Barcelona is két góllal kikapott otthon az Atletico ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. Szoboszlai Dominikék nem voltak boldogok, amiért az ellenfelük, a PSG volt az egyetlen pályaválasztó csapat a BL-negyeddöntők első körében, amely hazai pályán győzni tudott. A Liverpool végig alárendelt szerepet játszott, Szoboszlait és Kerkezt is lecserélték. A visszavágók jövő kedden lesznek.

Orbán Viktor Sopronban: „ez már a befutó, a kampányban csendes többségből hangos többséggé váltunk”

J. D. Vance amerikai alelnök látogatása után Sopronban folytatta országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a vasárnapi országgyűlési választások előtt szombat este lesz a kampányzáró gyűlése Budapesten, a Szentháromság téren.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

Nincs megállás, új két és féléves csúcsra húzták a forintot

A forint egy csapásra ledolgozta a háború során elszenvedett gyengülését az iráni tűzszünet hírére a hajnali órákban. Reggel viszont oldalazott, minimálisan visszakorrigált a magyar deviza árfolyama az euróval és a dollárral szemben. A magyar gazdasági adatok, így például a friss inflációs számok nem hoztak nagy mozgásokat. Érezhető, hogy a piacok a fegyvernyugvással kapcsolatos fejleményeket figyelik az első hurráoptimista reakciók után. Emellett a magyar devizára egyre nagyobb hatással vannak a vasárnapi választással kapcsolatos fejlemények.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×