Infostart.hu
eur:
364.96
usd:
326.09
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző

Janics Natasa: Mindent ugyanígy csinálnék

Semmit nem bán az elmúlt hónapok lépései közül a kétszeres olimpiai bajnok kajakozó Janics Natasa. A Szeged versenyzője az InfoRádiónak adott interjújában elmondta: semmit nem akar kapni, mindenért megküzd. Janics Natasa áprilisban távozott a sikeredző Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjából, a csütörtökön kezdődő duisburgi világbajnokságon pedig kizárólag - az olimpia programjában nem szereplő - 200 méter egyesben indul. Pekingben a nők csak három számban, 500 méter egyesben, párosban és négyesben versenyeznek.

Hogyan sikerült a világbajnoki felkészülése?

Nagyon jó formában vagyok, a rajtjaim remekül sikerülnek, gyorsan megy a hajóm, minden úgy alakult, ahogy elterveztük. Szerencsére a betegségek és a sérülések is elkerültek, remélem, hogy szépen szererepelhetek a vébén.

Mennyire tudott összpontosítottan készülni így, hogy nem kellett más számokkal vagy versenyzőtársakkal részletesen összehangolni a feladatait?


Kicsit könnyebb, de éppúgy keményen dolgozom, mint eddig. A győzelemért indulok, tehát a felkészülés is kemény. Viszont nem kell kiszállni, beszállni, újra minden hajóhoz beállítani a dolgokat. A verseny pedig úgyis könnyebb, mint az edzés. A 200 gyors, közel áll hozzám, nagyon szeretem, mert inkább gyors vagyok, mint kitartó.

Az elmúlt hónapokban nagy volt a felhajtás ön körül, miután áprilisban szakított a sikeredző Fábiánné Rozsnyói Katalinnal. Hibázott-e valamiben?


Úgy érzem, nem hibáztam.

Semmiben?

Semmiben. Tiszta a lelkiismeretem. Nem csinálnék semmit másképpen.

A duisburgi vébén Kovács Katalinék szerezhetnek Magyarországnak olimpiai kvótákat. Látja-e már az útját Pekingbe?

Jövőre meg kell nyerni a két válogatóversenyt. Ha ez nem sikerül, akkor úgysem érdemlem meg, hogy kijussak Pekingbe.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége szeptemberben dönt a kapitány és az edzők hatásköréről. A többi válogatott hölggyel dolgozó Fábiánné egyértelművé tette, hogy nem számít önre, Angyal Zoltán viszont más elvek szerint gondolkodik. Mekkora esélye van annak, hogy a kettesben vagy a négyesben helyet kapjon?


Kapni semmit nem szeretnék, de nem zárom ki a két csapathajóban való indulást. De nem megkapni, hanem kiérdemelni szeretném a lehetőséget.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×