Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Ismét elvettek egy gólt az MTK-tól

Az MTK gólnélküli döntetlent játszott az Újpesttel a Hidegkuti Nándor Stadionban a labdarúgó NB I harmadik fordulójának rangadóján. A meccs gyenge játékot hozott, az MTK-tól - a csütörtöki jereváni meccshez hasonlóan - ismét elvettek egy szabályosnak tűnő gólt.

A nyáron alaposan megerősített Újpest az előző szezonban kétszer is viszonylag simán kikapott a Hungária körútiaktól, de a hétfő esti meccsen nem is elsősorban a visszavágás lehetett a lila-fehérek célja, hanem sokkal inkább az, hogy a Zalaegerszeg elleni döntetlen után ne szakadjon le a tabella élén állóktól.

Az MTK egy fájó kudarc után fogadhatta nagy riválisát, Garami József szakmai igazgató játékosai valószínűleg még mindig nem emésztették meg az UEFA Kupa-selejtezőbeli szégyent, az örmény FC MIKA elleni kiesést az első körben.

Kevés helyzet, sok hiba

A hazai csapat kezdte lendületesebben a meccset, az Újpest két védekező középpályása, Habi és az MTK-val 2003-ban bajnoki címig jutott Pető Tamás többször is csak kemény szabálytalanságok árán tudta megakasztani Kanta Józsefék akcióit.

Az iram és a hangulat a magyar meccsek átlagát hozta, sok volt a hiba mindkét csapat játékában és nagyobb helyzetek sem alakultak ki az első húsz percben. A félidő közepén Urbán Gábor távoli lövése után nem sokkal kerülte el a labda a vendégek kapuját, majd a túloldalon a 30. percben a megiramodó Radulovic próbálkozthatott, de finoman szólva sem célzott jól.

A szünet előtt Kanta 20 méterről leadott szabadrúgása egy újpesti játékosról pattant szögletre, de a sarokrúgásra márnem maradt idő. Az MTK jobban futballozott az első félidőben, bár nem olyan meggyőzően, hogy vezetést érdemelt volna.

A második félidő a csereként beállt Roiha nagy lehetőségével kezdődött, de az elmúlt két meccsén kétszer is nagyot bakizó Végh Zoltán ezúttal magabiztosan védett.

Aki azt gondolta, hogy a hátralévő 45 perc lényegesen élvezetesebb lesz, tévedett, hiszen a játékosok továbbra is sokat hibáztak. Az újpestiek ugyan valamivel jobban hajtottak, mint a meccs első félidejében, de azt a lelkesedést nem volt nehéz túlszárnyalni.

Az MTK peches szériába kezdett?


Hrepka Ádám a 75. percben gólt szerzett, ám Kassai Viktor játékvezető a partjelző intésére tévesen nem adta meg az egyébként szabályos találatot. A Garami-csapatnak mostanában nincs szerencséje a bírókkal, a MIKA ellen is elvettek a csapattól egy gólt.

A meccs végére még akadt lehetősége mindkét csapatnak, de az eredmény már nem változott. A gólnélküli döntetlennek inkább az Újpest örülhetett, bár az MTK sem igazán szolgált volna rá a győzelemre. A két együttes továbbra is veretlen, az MTK 7, az Újpest 5 pontot szerzett eddig.

Szerző: Farkas Dávid

Címlapról ajánljuk
Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Klímavédelem: így homályosítaná el a napot technológusok egy csoportja

Lehet, hogy hamarosan igazzá válik a mondás, hogy „a Napra lehet nézni, de rád nem”? Egy startup (befektetők dollármillióival a háta mögött) egy olyan módszer kidolgozásán ügyködik, amellyel tompítani lehetne a Földet érő napfényt. Ez eszközt kínálna a globális felmelegedés elleni fellépésre. A klímaaktivisták hevesen reagáltak, miközben politikai akadályai is lehetnek a merész elképzelésnek.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×