Infostart.hu
eur:
361.58
usd:
315.25
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Sebestyén Júlia: "jó úton haladok"

Keddtől vasárnapig rendezik a varsói műkorcsolyázó Európa-bajnokságot. Sebestyén Júlia 2004-ben Budapesten aranyérmet szerzett, a tavalyi Eb-n viszont mindössze a 14. helyet szerezte meg, és a tavasszal edzőt is váltott. Az InfoRádió a felkészülésről kérdezte a sportolót.

Milyennek érzi a felkészülését?

Én úgy érzem, hogy jó úton haladok, bizonyítják ezt az őszi eredményeim is, ahol már a világkupákon nagyon jól szerepeltem, egy első és egy második helyezést értem el, ezáltal bekerültem a világkupadöntőbe, ahova csak a világ legjobb hat versenyzője került be. Jól sikerült a nyári felkészülés, és bízom benne, hogy a folytatás is jó lesz.

A folytatás pedig a varsói Európa-bajnokság. Milyen helyezést vár a lengyelországi versenyen?

Én nem gondolkodok helyezésben, ezt eddig is így tettem, hiszen egy eredményhez nagyon sok minden kell. Függ attól, hogy milyen a sorsolás, milyen a bíróösszetétel, ki milyen napot fogott ki, hogy futnak a többiek. A legfontosabb az, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsak. Elsősorban egy jó rövidprogramot szeretnék futni, hiszen kvalifikáció már nincsen, így a rövidprogramnak nagyon nagy jelentősége van, és utána természetesen egy minél jobb kűrt. Hogy ez mire lesz elég, azt majd a bírók eldöntik.

A hírek szerint igen erős programmal készült, magas technikai értékű elemekkel.

Igen. Az elmúlt években egyre inkább erősítettük az elemeimet, ez az új pontozási rendszer következménye is. Mindenki próbál erősíteni. Mostanra már kialakult egy program, amelyet ha jól megcsinálok, akkor mindenképpen felveszi a versenyt a többiekével. Itt az a cél, hogy abból a sok elemből, ami a kűrben szerepel, minél többet, és minél jobban megcsináljak.

Beszélt arról, hogy az elmúlt év második felében nemzetközi versenyeken már jó eredményeket ért el. Ez tulajdonképpen a tavaly téli kudarcok után az edzőváltásnak is köszönhető?

Mindenképpen. Gurgen Vardanjannal elkezdtünk egy szisztematikus felkészülést tavaly tavasszal, sokat foglalkoztunk az ugrásokkal, azok technikájával, hogy még stabilabbak legyenek, igyekeztünk a forgásokat is gyorsítani, Nina Petrenko készítette el az idei koreográfiáimat. Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy visszanyerjem a régi formámat. Azok az ugrások, amelyeket ősszel megugrottam, nagyon szépek voltak, és a bírók is jónak értékelték. Csak az a feladatom - ami nem kevés - hogy ezeket Varsóban is megugorjam.

Sebestyén Júlia honlapja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×