Infostart.hu
eur:
365.07
usd:
320.51
bux:
151272.07
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

"Ha Puskás hazajön, rövid időn belül visszavonul"

A Real Madrid küldöttséggel vesz részt Puskás Ferenc gyászszertartásán. A legendás futballista a királyi gárda színeiben több rekordot is felállított, majd négy meccsen a spanyol válogatottban is szerepelt. Az InfoRádió Aréna című műsorában Dénes Tamás és Török Péter sportújságíró idézte fel Puskás Ferenc spanyolországi karrierjét.

A BEK-döntőkben is szórta a gólokat

Dénes Tamás elmondta: Puskás Ferenc 1960-ban játszott először BEK-döntőben, amikor a spanyol csapat 7-3-ra legyőzte az Eintracht Frankfurtot, Puskás négy, di Stéfano három gólt rúgott.

A Benfica elleni 5-3-ra elveszített 1962-es döntőben Puskás Ferenc lőtte csapata összes gólját. Azóta sem szerzett senki egy elveszített döntőben három gólt.

A sportújságíró hangsúlyozta: egyebek mellett azért is tartja sokra Puskás madridi pályafutását, mert 32 éves korától közel egy évtizedig a világ egyik legjobb csapatában tudott játszani.

Dénes Tamás szerint, ha Puskás Ferenc 1956 őszén hazajön, nem játszott volna már sokáig ugyanezen a szinten, a madridi szerződés viszont másodvirágzást hozott az életébe, teljesen megújult.

1956 őszén sokan úgy gondolták, hogy már nem is kéne Puskást játszatni a válogatottban. Ha hazajött volna, valószínűleg viszonylag hamar visszavonul - tette hozzá.Jól játszott a spanyol válogatottban, de megbánta

Török Péter felidézte, hogy Puskás nem akart spanyol válogatott lenni, azt mondta, hogy válogatott trikót csak magyart viselt, többet nem is fog.

Végül argentin csapattársa, Alfredo di Stefano beszélte rá, mondván: ő is ott lesz a válogatottban. Õ azonban megsérült, és végül nem szerepelt a spanyol gárdában.

Puskás Ferenc az 1962-es világbajnokság előtt Marokkó ellen mutatkozott be a spanyol válogatottban, majd a vébé három csoportmeccsén játszott.

Nagyon nehéz csoportban voltak, hiszen mellettük a később a döntőt játszó Brazília és Csehszlovákia szerepelt. Mexikót legyőzték ugyan, de Brazíliától és Csehszlovákiától egy-egy góllal kikaptak.

Noha nem láttam a spanyolok mérkőzéseit, de Puskás minden forrás szerint jól játszott - fűzte hozzá Török Péter.

A spanyolok ezzel együtt is kiestek, Puskás pedig többször is meglátogatta a magyarok táborát, szokása szerint busásan vendégül látta őket.

Puskás egész életében ezt csinálta, neki soha senki nem tudott fizetni, mindig csak ő fizetett másoknak - tért ki a legenda jellemére a sportújságíró.

Puskás elmondta a magyar csapatnak, mennyire szégyelli a kiesést, és sajnálja, hogy hagyta magát rábeszélni a spanyol válogatott szereplésre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák jöhetnek a játszótereken

Gyalogos stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés, csendes órák jöhetnek a játszótereken

Kutyás alapítványok tevékenykedhetnek több idősek otthonában. Megválasztották az új Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) a fővárosi önkormányzat által delegált három tagját. Szerződésszegés miatt visszaveszik a gazdagréti Szent Angyalok Plébániától az ingyenesen használatába adott területet. Ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, sorra születnek a döntések.

Volt kapitány: a magyar válogatott ereje a taktikai fegyelemben rejlik, de ezt most újra fel kell építeni

Új fejezet kezdődik a magyar labdarúgó-válogatott életében ma este a Nemzetek Ligája nyitányával. A témában Csábi József, a válogatott korábbi szövetségi kapitánya beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

2007 óta nem látott szinten a 10 éves amerikai hozam - Mi történik a tőzsdéken?

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban zajlik a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×