Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
324.54
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Orbán Viktor: Magyarország készen áll, hogy szomszédjaival együtt felépítsen egy új Közép-Európát

A miniszterelnök szerint a magyarok és a románok képesek összefogni a szabadságért. Az ellenzéki összefogás folytatását szorgalmazza az MSZP. Szolidáris Budapestet szeretne létrehozni a főpolgármester.

A miniszterelnök szerint a magyarok és a románok képesek összefogni a szabadságért. Orbán Viktor Temesváron, a romániai forradalom kitörésének 30. évfordulóján rendezett gálaesten hangsúlyozta: a két nép szabad életet akar, ezért adták vérüket hősei. A kormányfő elmondta: Magyarország készen áll arra, hogy szomszédjaival együtt felépítsen egy új Közép-Európát. 1989- decemberében Tőkés László temesvári lelkész szembeszegülése indította el a Ceauşescu-diktatúra bukásához vezető utcai megmozdulásokat. Az erdélyi politikus az ünnepségen kijelentette: a forradalmat nem lehet befejezettnek tekinteni, azt békésen és állhatatosan tovább kell folytatni.

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a sikeres önkormányzati választás után a baloldali, liberális és jobboldali erőkből álló ellenzéki összefogás először valósíthat meg olyan programot, amely a nemzeti minimumot tartalmazza. Tóth Bertalan pártja évzáró sajtótájékoztatóján kiemelte: a program kiterjed az oktatás, az egészségügy, a szociális ellátás és a jogállamiság területére. Kunhalmi Ágnes szocialista választmányi elnök hangsúlyozta: az ellenzéknek 2022-ben is mindenhol egy jelöltet kell indítania, emellett közös listát és miniszterelnök-jelöltet állítania.

Az elmúlt 10 év legnagyobb ellenzéki sikerének nevezte az októberi önkormányzati választást a főpolgármester. Karácsony Gergely azt mondta: megválasztása óta a főváros vezetése megpróbálta kijelölni azokat az irányokat, amelyek a jövőben egy szolidáris Budapestet eredményezhetnek. Szólt arról is, hogy komoly lépéseket tettek Budapest zöldítéséért, emellett 50 milliárd forintos forrást szereztek a járóbeteg-ellátás korszerűsítésére, amelyből az elmúlt 30 év legnagyobb fejlesztése valósulhat meg.

Júliustól átlátható és biztonságos rendszerre áll át a társadalombiztosítás, ezentúl senki nem veheti igénybe ingyenesen az állami egészségügyi szolgáltatásokat anélkül, hogy ne lenne meg hozzá a jogosultsága - mondta a Magyar Nemzetnek az adóügyi államtitkár. Izer Norbert kiemelte: az új rendszer azok ellen is hatásos lesz, akik nem jelentik be alkalmazottaikat.

Jövőre könnyebb lesz kiváltani a kiskorú gyermekek, nehezen mozgó vagy mozgásképtelen betegek elektronikus receptjeit, mert a hozzátartozóknak nem lesz szükségük ehhez papíralapú igazolásra. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tájékoztatása szerint a hozzátartozók elektronikus meghatalmazást kérhetnek bármely kormányablakban vagy online.

Online pályakövetési rendszerrel segíti a pályaválasztást az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A rendszerben 138 ezer végzett hallgató tanulmányi és munkaerőpiaci adatai érhetők el anonim módon. A tárca 4 évfolyam információit dolgozta fel, és azokat a szakokat vette figyelembe, amelyeken legalább 15-en végeztek egy évben.

Új fejezetéhez érkezett a motorgyártás Szentgotthárdon. Jövőre kezdődik a PSA fejlesztésű három hengeres, benzines turbómotor gyártása. A termelés elérheti akár az évi 350 ezer darabot is. Az új erőforrás gyártása azért is fontos, mert Németországban és Lengyelországban átszervezések zajlanak a PSA tulajdonában lévő Opel üzemekben.

Eljárást indított a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak meghatározása miatt az alapvető jogok biztosa. A Magyar Autóklub problémákat jelzett a bonus-malus rendszer szabályozásával, továbbá a károkozói pótdíj felszámításával kapcsolatban. A szervezet a biztosítási díjak gyorsan változó jellegét is sérelmezte.

A román államfő kapja meg 2020-ban a Nemzetközi Károly-díjat az európai értékek képviseletében felmutatott érdemeiért. A kitüntetést odaítélő testület indoklása szerint Klaus Iohannis sikerrel vezette Romániát egy Európa-párti, jogállami politika felé, emellett kiemelkedő küzdelmet folytat a szabadságért és a demokráciáért, a kisebbségek védelméért és a kulturális sokszínűségért.

Új-Zélandon búvárok kutattak a Fehér-szigeti vulkánkitöréskor eltűnt két ember után. A térségben a héten váratlanul működésbe lépett egy tűzhányó, amikor több tucat turista volt ott. Időközben 15-re emelkedett a halálos áldozatok száma, miután meghalt az egyik sérült.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×