Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás
Pósfai Gábor, a Tisza Párt operatív igazgatója beszédet mond a párt kongresszusán a nagykanizsai Kanizsa Arénában 2025. július 12-én.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Több dolgot is tisztázott a magyar sporttal kapcsolatban a belügyminiszter

Pósfai Gábor, a sportot is felügyelő belügyminiszter hangsúlyozta: arra törekszenek, hogy a közeljövőben esedékes, állami kötelezettséggel járó projektek és sportesemények szervezése a megfelelő ütemben haladjon tovább.

Hétfői Facebook-bejegyzésében jelezte, a magyar sporttal és annak irányításával, finanszírozásával kapcsolatban felröppent hírek nyomán több dolgot szeretne leszögezni.

„Múlt héten közösen tekintettük át a sportállamtitkárság munkatársaival, hogy melyek azok az ügyek, melyek akár hónapok óta – tehát nem feltétlen csak az új kormány megalakulása óta – döntésre, ellenjegyzésre várnak és közösen találunk és találtunk mindezekre rövid távú megoldást” – írta.

Hozzátette: a sportegyesületek támogatásával, lehetőségeivel kapcsolatban a korábbiakhoz képest semmilyen kormányzati változtatás mindezidáig nem történt, így az egyesületek jövőbeni lehetőségeire sem lehet(ett) hatással semmi ilyen jellegű határozat.

Pósfai emlékeztetett: a versenysport állami támogatása kapcsán a cél a jövőben egy transzparens működés kialakítása, ahol tiszta elvek és célok mentén és megfelelő kontroll mellett történik az állami források elosztása.

Hangsúlyozta: a sportszövetségek irányításában, vezető testületeiben a szakmaiságnak kell teret nyerni a politikával szemben.

„Ahogy már korábban néhányan megfogalmazták: a politika ahol kell szabályozzon, ahol kell finanszírozzon, ahol kell beruházásokat eszközöljön, de

ne szóljon bele a szövetségek napi ügyeibe,

a sportszakma pedig ne azzal töltse ideje nagy részét, hogy egy »aktuálisan magasan lévő politikus« kegyeit keresse vagy akár szövetségi tisztségviselőnek annak reményében megtegye, hogy majd »ő úgyis tud pénzt szerezni«”.

Meggyőződésem, hogy ha több transzparenciát és kevesebb politikát viszünk a versenysportba, akkor a nap végén egy sokkal egészségesebb, versenyképesebb és jobb rendszert fogunk közösen kiépíteni. Ennek szellemében fogunk dolgozni” – írta Pósfai Gábor.

Címlapról ajánljuk
Az AI leamortizálja a diplománkat – miközben a jövő szakmájának még neve sincs

Az AI leamortizálja a diplománkat – miközben a jövő szakmájának még neve sincs

Az AI már képes elkészíteni azt az első kódvázlatot, szerződés-összefoglalót vagy prezentációt. Korábban a pályakezdők ezeken keresztül tanulták meg a szakmát. Eközben új állások születnek ugyanennek a technológiának az építésére, ellenőrzésére és szabályozására. A nagy kérdés az, hogy milyen tudásra lehet majd többször is új karriert építeni.

Eljöhetett a radikális jobboldal napja Németországban

Vasárnap tartományi parlamenti választást tartanak a mintegy 2,1 millió lakosú Szász-Anhaltban. Bár a voksolás alapesetben elsősorban a helyi és a német belpolitika követőit érdekelné, a nemzetközi figyelem most mégis erre a tartományra fókuszál. A választás tétje ugyanis túlmutat a regionális kereteken: nem az a kérdés, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) szerzi-e meg a legtöbb képviselői helyet, hanem az, hogy eléri-e az abszolút többséget, vagy a többi párt összefogásával megakadályozható-e az első AfD-s tartományi miniszterelnök megválasztása.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Tisza-kormány: reagált az ellenzéki kritikákra Lannert Judit, Magyar Péter kitüntetné a paksi védekezés résztvevőit

Tisza-kormány: reagált az ellenzéki kritikákra Lannert Judit, Magyar Péter kitüntetné a paksi védekezés résztvevőit

Azt javasolja a kormánynak Magyar Péter, hogy a paksi védekezés minden résztvevője részesüljön kitüntetésben és jutalomban az október 23-i nemzeti ünnepen - a miniszterelnök erről a Facebookon írt szombaton. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter tegnap bejelentette, Szeged és Hódmezővásárhely mintájára Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is megkezdődik a tramtrain-hálózat (vasútvillamos) kialakításának előkészítése, amely Miskolc, Tiszaújváros, Kazincbarcika és akár Ózd belvárosait kötheti össze közvetlenül. Cikkünk folyamatosan frissül a legfontosabb közéleti hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×