Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
311.74
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália
A  Kistehén zenekar.
Nyitókép: fotó: Bácsi Róbert

Két fellépés erejéig újra összeáll a Kistehén

A zenekar négy éve adta búcsúkoncertjét, de idén először májusban Budapesten, majd júniusban Orfűn adják elő legismertebb slágereiket, köztük az idén húszéves Szájbergyereket is.

Négy évvel a búcsúkoncertjük után két koncert erejéig ismét összeáll a Kistehén. Először a Budapest Parkban május 22-én, majd a Fishing On Orfűn június 26-án adják elő legnagyobb slágereiket – írja közleményében a zenekar.

Eleve úgy fejeztük be négy évvel ezelőtt a zenekart, hogy néha színpadra állunk majd, és pár év múlva egy-egy alkalomra összeállunk, de nem folytatjuk – mondta el a frontember, hozzátéve, hogy bár a társaság inspirálta, annak idején azért ért véget a zenekar, mert kiégett a pop-rock világtól.

A két koncerten a legnagyobb slágerek hangoznak el, köztük a Szerelmes vagyok minden nőbe, az Ezt is elviszem magammal, a Virágok a réten, a Jó csávó a Markó és a Szájbergyerek című dalok. Utóbbival egykoron erősen hadilábon állt a zenekar, és annyira terhes volt számukra a szám népszerűsége, hogy még egy búcsúkoncertet is terveztek neki. Kollár-Klemencz László úgy fogalmazott: nehezek voltak a dal következményei, mivel akkora sikert aratott, ami egy nem normális állapotot eredményezett.

„Az irónia gyakori volt a szövegeinkben, az emberek többsége mégis a lakodalmas mulatóst látták benne. A kiadó pedig ezt a stílust erőltette, egy Szájbergyerek 2-t várt tőlünk, és ebből próbáltunk kibújni” – emlékezett vissza a zenész.

A 20 éves Szájbergyerek mindenesetre óriási népszerűségnek örvendett, esküvők és falunapok csúcspontját jelentette az elhangzása, pedig a mondanivalója távol áll a mulatozástól. „A 2000-es években, amikor ez a dal született, a generációm gyerekei nem mentek ki a kertbe, hanem otthon gépeztek, miközben mi kissrácként fát másztunk, kirándultunk” – árulta el Kollár-Klemencz László. „A gyerekkoromat vidéken, egy sváb faluban, Újhartyánban éltem, ezt az időszakot szerettem volna zeneileg is újraélni, innen jött a sramli” – tette hozzá.

A Kistehén először május 22-én a Budapest Parkban lép fel, ahol Balla Gergő, a Platon Karataev frontembere, és Márton Dani, az egykori Ricsárdgír énekese vendégszerepel egy-egy dal erejéig. A fővárosi koncerten egy 6-8 fős lány énekkórus is színpadra áll a zenekarral. A második visszatérő buli június 26-án a Fishing On Orfűn lesz, itt a Hiperkarma, az Analog Balaton és a Quimby együtteseket követve zárja a Kistehén a Bräutigam Ricsi Nagyszínpad aznapi programját.

Címlapról ajánljuk
Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×