Infostart.hu
eur:
363.12
usd:
323.89
bux:
143956.41
2026. október 15. csütörtök Teréz
Csík János hegedűn játszik a Csík zenekar koncertjén a 10. Fishing on Orfű fesztivál nyitónapján 2017. június 20-án.
Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Csík János kilép a Csík Zenekarból

Nagyon hálás a csapatnak, amelyet vezethetett, és amely őt is megtartotta. Most azonban számot vetett fizikai teljesítőképességével, és úgy látja, hogy azt az intenzív munkát, az évi több tízezer kilométernyi utazást, százas nagyságrendű fellépést már nem tudja vállalni, amivel a kivételesen sikeres Csík Zenekar élete örvendetesen együtt jár.

36. születésnapjához közeledik a Csík Zenekar, amely egyedülállóan komplex módon képviseli az autentikus népzenét, a népzene-feldolgozásokat, valamint a népzenével átitatott popzenét, a zenekar ígérete szerint ezt fogja tenni a következő 36 évben is, azonban most korszakhatárhoz ért: a zenekar névadója, Csík János úgy döntött, az év végével befejezi a "rendszerszíntű együtt muzsikálást".

A zenekar által kiadott csütörtöki közleményből kiderül, a hátralépésről szóló döntést Csík János maga hozta meg. "Eddigi élete több mint felét a Csík Zenekar határozta meg. Nagyon hálás a csapatnak, amelyet vezethetett, és amely őt is megtartotta. Most azonban számot vetett fizikai teljesítőképességével, és úgy látja, hogy azt az intenzív munkát, az évi több tízezer kilométernyi utazást, százas nagyságrendű fellépést már nem tudja vállalni, amivel a kivételesen sikeres Csík Zenekar élete örvendetesen együtt jár."

"Mi, a zenekar tagjai – miközben hálásak vagyunk Csík János harminchat éven át tartó lendületéért és jelenlétéért – igazi barátként, szomorúan, de tudomásul vettük ezt a döntést. Fájó szívvel, de épp azért tudjuk elengedni Jánost, mert szeretjük őt és értjük a döntését" - olvasható a közlésben.

A Csík Zenekar megtartja a nevet, viszi tovább a hagyományt.

Csík János utóda Gál Tibor lesz, akiben megtalálták azt a friss erőt és dinamizmust, amely prímássá és énekessé tehet valakit.

"Tibor korábban a Felszállott a páva műsorában Az év legjobb férfihangja díját kapta, később pedig a Sarjú Bandával lépett fel. Tibor elképesztően gyorsan tanul, fiatal kora ellenére olyan tapasztalt és virtuóz muzsikusnak mutatja magát, akiben bízni tud a zenekar és – Szabó Attila mellett – szívesen fogadja el prímásának is."

A zenekar továbbra is tartja az akusztikus hangzást, a tagok a változástól viszont azt is remélik, még közelebb tudnak lépni a fiatalokhoz, "új színeket tud hozni".

Csík Jánost viszont "nem engedik el egészen".

Csík János búcsúja

"Drága barátaim, nem én vagyok a Csík Zenekar. Alapító, az vagyok, meg tag, meg prímás, az vagyok. De az, ami harminchat év alatt létrejött, felépült, az az egész csapatot jelenti. A népzenét is, és azt a feldolgozáskultúrát is, amelyet Attila hozott a zenekarba. Szabó Attilának köszönhető, hogy a Csík Zenekar neve ma már egybeforrott az igényes, valódi többletértéket hordozó zenei feldolgozásokkal is (ezek első darabjai húsz évvel ezelőtt, 2005-ben jelentek meg a repertoárunkban). Nyugodt vagyok: a Csík Zenekar továbbra is Csík Zenekar marad. Egy percig sem volt kérdés számomra: vigyék tovább a nevet is, és mindazt, ami ehhez a fantasztikus csapathoz kapcsolódik. Tibit kifejezetten alkalmasnak látom, ráadásul friss, fiatal tehetség, nagy lehetőséget látok a megújulásra, a frissülésre. Épp itt az ideje. Ők, együtt a Csík Zenekar: élnek, muzsikálnak tovább. Nem mondom, hogy nem fog összeszorulni a szívem, amikor látom őket, de azért kicsit jól is esik elengedni ezt a feladatot, amely mára túlnőtt rajtam. Része voltunk egymás életének: sem a huszonkét évvel ezelőtti balesetet, sem a magánéleti viharokat nem tudtam volna úgy átvészelni, ha nincsenek mellettem. Hála van bennem, köszönet és drukkolás. Folytassátok, barátaim! Aztán úgyis zenélünk még együtt.”

Csík Jánostól a december 29-ei koncerten búcsúznak el zenekarvezetőként, 2025-ben pedig még lesznek "közös zenéléseik".

Címlapról ajánljuk
Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

Volodimir Zelenszkij: elárulva érzem magam

„Elárulva érzem magam” – mondta Donald Trumpról az ukrán elnök. Volodimir Zelenszkij azután bírálta Washingtont, hogy az ukrán hadsereg számára korlátozták a műholdas internethez való hozzáférést. Az amerikai elnök szerint az orosz finomítók elleni ukrán támadások megdrágították a dízelt.

Határozott üzenettel érkezett Magyar Péter az uniós csúcsra

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlott a tűzszünet, Kijev ellen fordult Amerika - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Mára teljesen összeomlott a Trump elnök által kihirdetett energetikai tűzszünet, Oroszország és Ukrajna is folytatja a támadásokat. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×