Infostart.hu
eur:
361.7
usd:
311.6
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Nyitókép: Bende Tamas

Átadták a színház-, film- és táncművészeti Junior Prima Díjakat

Öt fiatal művésznek ítélték oda 2024-ben a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában csütörtökön Budapesten. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese adta át a csaknem ötven jelölt közül kiválasztott tehetségeknek.

A díjjal azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Idén négy színművész, Borsi-Balogh Máté, a budapesti Örkény István Színház, Kovács Tamás, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, Márkus Luca, a Vígszínház és Mészöly Anna, a Miskolci Nemzeti Színház tagja, valamint Nagy Ilka Janka vágó érdemelte ki az elismerést.

Az MBH Bank felkérésére színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek 49 jelöltet állítottak ebben az évben. Közülük választotta ki a hattagú zsűri – Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja, Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos, Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója, Oberfrank Pál, színész-rendező, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Orlai Tibor színházi producer és Rudolf Péter színész, a Vígszínház igazgatója – azt az öt fiatal tehetséget, akik kiérdemelték a Junior Prima címet.

„Az MBH Bank társadalmi felelősségvállalásról szóló programját is annak jegyében fogalmaztuk meg, hogy a közösség fejlődését, a társadalmi jóléthez való hozzájárulást szolgálja, amelybe a kulturális és szellemi értékek megóvása és gyarapítása, valamint a művészet támogatása is beletartozik. A korábbi évekhez hasonlóan továbbra is büszke támogatói vagyunk a Junior Prima Díj színház-, film- és táncművészeti kategóriájának. Öröm számunkra, hogy a díjban visszaköszönnek azok az értékek, amelyek a közösségünk alapjait képezik, és amiért gazdasági értelemben is nap mint nap dolgozunk” – mondta Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese.

2024-ben tizenhatodik alkalommal adták át a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában, az idei jutalmazottakkal együtt már 116 fiatal magyar tehetségnek ítélték oda az elismerést.

Címlapról ajánljuk
Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek

Magyarországon a táborszervezés szigorú szabályhoz kötött, amelynek elsődleges célja a gyermekek biztonságának és egészségének védelme – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ élelmezés-, táplálkozás-, gyermek- és ifjúság-egészségügyi osztályának vezetője, Csizmadia Hajnalka. Hozzátette: a táborokban biztosítani kell a megfelelő tisztálkodási lehetőséget, valamint alapvető fontosságú az ivóvíz-minőségű víz garantálása is.

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés látszik, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×