"Veszprém egy kiemelten gyönyörű város, egy picit olyan, mint néhány évtizeddel ezelőtt Budapest" – fogalmazott Oberfrank Pál az InfoRádió Aréna című műsorában. A színházigazgató megfogalmazása szerint óriási felismerés volt a számára 2010-ben, amikor a városba került, hogy mennyivel nyugodtabb, közvetlenebb a légkör a fővárosihoz képest. Ismerik a közönséget, van hűség – utalt a bérletesekre, akikkel az utcán is leállnak beszélgetni. Szintén a találkozások kiemelt terepének nevezte az irodát, ahol a bérleteket, napi jegyeket értékesítik, valamint a nyílt napokat, fórumokat, amelyek nagyon fontosak a teátrum életében.

Azzal kapcsolatban, hogy kapcsolódik-e a vidéki színházakhoz többlettartalom, kiemelte: Veszprémben – de ez az összes megyeszékhelyi intézményre is igaz – olyan tervezők, világosító, hangosító és akusztikus szakemberek, háttértitkárok és vezetők, illetve művészek dolgoznak, akik évtizedeken keresztül hűségesek maradtak a városhoz, és nagyon emlékezetes alakításokat hagytak a helyi közönség számára. Vannak életutak, amelyek innen indultak, majd aztán vissza is tértek – magyarázta, gondolva például Szilágyi Tiborra, Balázs Péterre, Latonovits Zoltánra (bár ő csak néhány évet töltött Veszprémben) vagy Majczen Máriára.

„Ami szívfájdalmunk, és amit a vidéki színházak nevében tudok megfogalmazni, hogy nagyon fontos lenne olyan díjaknak a létrehozása, amik kifejezetten ezeket a színházakat, az itt levő alkotásokat érintené”

– tette hozzá a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke, egyetértve azzal, hogy voltak, illetve vannak is ilyen kezdeményezések, csak ezeket nagyon nehéz „keresztülvinni”. Oberfrank Pál örömtelinek tartana mondjuk egy Végvári-díjat a művészek, egy Kisfaludy-díjat pedig a háttérszakmában dolgozók esetében. Ezeknek – állami kitüntetésként – legalább egy „érdemes művész” rangot kellene képviselniük, amit a vidéki társulatok tagjai kaphatnának – mondta.

Elgondolását arra alapozza, hogy miközben rendkívül sok a tehetség Magyarországon, a díjak száma relatíve korlátozott, a fővárosi, ismertebb, erősebb nevek pedig kiszorítják a vidékieket, így egész életművek maradnak ismerettelenségben.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, júniusban a hazai színházigazgatók közös levélben kérték a kormánytól az előadóművészet állami támogatásának minél hamarabbi, a válságok előtti időszak mértékére való visszaállítását. Oberfrank Pál ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, a kérés teljesen jogos, sőt, az infláció miatt picit többnek is lenne helye, ezért a levél aláírói között a Veszprémi Petőfi Színház is szerepelt. Úgy véli, hogy az együttműködés, az együtt gondolkodás megvan, ezért bízik abban, hogy akik egy ilyen levelet olvasnak, azok jól értik.

Megjegyezte azt is, hogy a vidéki színházak esetében az önkormányzati–állami közös működtetés biztonságot jelent, amin akár változtatni is lehet, a fontos, hogy a közönség által az 1900-as évek elején létrehozott színházak megkapják azt a központi forrást, amiből képesek működni.

„A formai dolog mindegy, csak a forrás meglegyen.”

A említett levélben az is olvasható, hogy „a virágzó, értékválasztásaiban, művészi megközelítéseiben színes magyar színházi világ fenntartásában a nézőkre, a támogatókra nagyobb szerep kell, hogy háruljon”. A teátrumigazgató szerint egy ilyen rendszer kiépítése „borzasztóan nehéz” feladat, ami hosszú évekig is eltarthat. „Magunk is létrehozunk egy alapítványt, megpróbálunk a helyi vállalkozókhoz fordulni, »ha van lehetőségeket, akkor támogassatok«, de azért ezek nagyon nagy pénzek.”