A Szent István Napok rendezvényen Operett Korzó címet viselő műsoron adott elő az Operettszínház a Vigadó téren. Augusztus 19-20-21-én délutántól késő estig volt tervezve a program, de el kellett hagynunk néhány eseményt az időjárás miatt – mondta Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színművész, az Operettszínház tagja.

A színművész elmondta: nagy örömükre szolgált, hogy a rendezvényen napról napra egyre többen voltak, és még a vasárnapi rossz idő ellenére is ott "áztak-fáztak" velük, és kitartóan várták, milyen programokkal fogadják őket. Az István királyra készített közös tánc azonban elmaradt, mert mindenki az "esernyőjébe és az esőkabátjába burkolózva ült és énekelt". Szerinte nagyon lelkes és kitartó volt a közönség, és köszönetét fejezte ki azoknak, akik az időjárás ellenére is végigkövették az eseményeket.

"Nagyon jó hangulat volt. Pont ezért egy kicsit talán a művészek is még felszabadultabbak voltak. Nyilván a tánc és a koreográfia az eső miatt kevésbé volt megvalósítható, néhány dolgot újra kell gondolnunk, de ezzel együtt mindenki számára egy emlékezetes hétvége volt, aki kilátogatott az Operett Korzóra."

A töretlenül kedvelt műfaj

Az operett egy olyan műfaj, amit a kritikusok előszeretettel bírálnak, de a közönség mindig kiáll mellette. Sokszor temették, de még feltámadnia sem kellett, mert sosem halt meg. A színművész szerint "a legnagyobb kritikus mindig a közönség", ami "elég felnőtt már ahhoz," hogy eldöntse, mi tetszik neki, és mi nem.

Ugyanakkor szakmai kritikák is érhetik a műfajt. "Az elmúlt húsz év alatt, amióta a színházban dolgozom, többször belekóstolt a szakma, hogy ez nem az, képviselni kellene. Valójában akik ezeket a kérdéseket megfogalmazták, ők sem tudják, minek kéne lennie. Amikor álló tapssal jutalmaz bennünket a közönség, akkor magunk között össze szoktunk súgni, hogy tényleg haldoklik a műfaj?"

Dolhai Atilla szerint általános kérdés, miként lehet megfiatalítani az operettet és frissen tartani mint műfajt. Az embereknek évtizedek óta tetszik az operett, és

nem kérdés, hogy létjogosultsága van.

Hozzátette: a Budapesti Operettszínház törekszik, hogy mindig a legmagasabb nívóval mutassa be a közönségnek a darabokat. A legnagyobb felelősség azokon van, akik színpadra állítják.

"Ha kliséket használunk, akkor egy poros műfajnak látszik. Ha a saját gondolatainkat és saját jelenidejűségünket használjuk az operettben, akkor a műfaj annak az eszközévé válik, hogy gondolatokhoz és színházi élményekhez juttassuk a közönségnek. Ahhoz pedig kiváló, ha műfaj humorát, groteszkségét és meseszerűségét megtaláljuk" – mondta a színművész. Véleménye szerint bármelyik másik műfajról lehet azt mondani, hogy "idejét múlt". Szerinte nem így van, mert ha a fiatalok megtanulják az adott műfajt, a saját prezentációjukban kiderül, hogy nekik is jelent valamit az a bizonyos dal vagy mondat. Abban a pillanatban máris élőbbé válik. Amíg fiatalok is akarják csinálni, addig ez meg fog tudni fiatalodni, és lesz közönség is.

"Én is igyekszem a mai fiatalokat is megszólítani és megfogalmazni saját gondolataimat"– tette hozzá. Szerinte szükség van a saját koncertekre, a saját szerzői dalok előadására, a közönség építésére, hogy még könnyebben áthidalhatók legyenek a korosztályok közötti különbségek.

Operett a "cintányéros cudar világban"

A színművész szerint az operett egy szférát nyit meg a közönségnek: kicsit fellélegezhetünk, kicsit vigasztal, egy kicsit megmosolyogjuk magunkat. Az évtizedek alatt nem veszítette el a funkcióját, és fontos része, hogy összekapcsolódunk azokban a dalokban, amit még a szüleinktől hallottunk. Adott esetben az Opera Korzóra látogatók számára is ismerősen csengenek a dallamok, és emiatt majd a színházba is ellátogatnak. Az operett a színművész szerint csak akkor működik, ha arra használjuk, amire valójában való.

Az előadók a Szent István-napi Operett Korzón is azt tapasztalták, hogy fiatalok és idősebbek egyaránt ismerik a szövegeket, amelyek a közös kultúrkincsünk részei.

Nem véletlenül lett az operett hungarikum.

Ez nagyon hosszú folyamat, és én azt hiszem, klasszikus műfajjá vált – mondta Dolhai Attila. Szerinte nem lehet elvenni tőle azokat az élményeket és dallamokat, amit gyerekként hallunk a nagyszüleiktől. "Ez a mi örökségünk. Így vált a hétköznapi ember számára örökséggé az operett is."

A színművész kifejtette: miután a gyerekei kiskoruktól fogva már hallották ezeket a dallamokat, nem tesznek különbséget a modern zene, a popzene, a popkultúra, vagy a klasszikus zene között, mert számukra evidens, hogy ez egy létező műfaj. Éppen emiatt fontos, ha felnőtté válnak a gyerekei, akkor majd ők is tovább tudják adni ezt az örökséget.

"Ne felejtsük el: sírva vigad a magyar – szoktuk mondani. Néha szoktunk keseregni, de azt is vígan tesszük az operettben. Ez nagyon jó, mert egy kicsit megkönnyíti a lelkünket, és meg is mosolyoghatjuk a saját nyomorúságukat, vagy éppen ki is nevethetjük az egész helyzetet" – jegyezte meg. Ebben nagy segítség az operett, és talán ma még fontosabb is, mint máskor.

Ma is meg lehet fogalmazni, ki melyik szerepkörben képzeli el magát. A közönségben ülve lehet a jó táncos-komikussal menni és nevetni, ám a következő pillanatban pedig lehet a dacos ifjút is követni, aki a szerelméért küzd adott esetben. "Akkor jó egy színházi előadás, ha néző azt gondolja, ez vele is megtörténik, és valamelyik figurával tud azonosulni. Ezáltal valamilyen katarzisszerű oldás születik az előadás végére a saját életére vonatkozólag."

Dolhai Attila szerint akkor élvezünk egy előadást, ha "magával ragad", tehát az egyes szereplők történetével együtt lehet érezni, megfogalmazzák a hétköznapi gondolatainkat és adott esetben beteljesítik a vágyainkat. "Ha ez megtörténik, akkor érvényes a színház, legyen az bármilyen műfajú. Az operett pedig pontosan alkalmas erre" – fogalmazott a színművész.