Infostart.hu
eur:
355.23
usd:
312.38
bux:
140427.77
2026. július 2. csütörtök Ottó
Szacsvay László (b) Leibig professzor, Olsavszky Éva (k) Leibigné, és Takátsy Péter (j) Landauer úr szerepében játszik Thomas Bernhard: Heldenplatz című drámájának fotóspróbáján a Katona József Színház Kamra Színpadán 2012. október 10-én. A darabot október 12-én mutatják be Bagossy László rendezésében.
Nyitókép: MTI Fotó: Kallos Bea

Meghalt Olsavszky Éva Kossuth-díjas színész

92 évesen hunyt el, már 44 évesen megkapta Kossuth-díjat, 1982-ben lett a Katona József Színház tagja.

Kilencvenkét éves korában elhunyt Olsavszky Éva Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, a Katona József Színház alapító tagja – tudatta honlapján a Katona József Színház.

Mint írják, Olsavszky Éva 1947-ben lépett először színpadra, hosszú pályája alatt a drámairodalom prózai és operettfőszerepeinek sokaságát játszotta el.

Olsavszky Éva pályáját 1947-ben a Jókai Színházban kezdte, 1949-50-ben a Bányász Színház, 1950-től 1954-ig a Magyar Néphadsereg Színházának tagja volt. Évekig játszott vidéki színházakban, Győrben, Szolnokon, Szegeden, Kaposváron, Debrecenben.

Férjével, a 2015-ben elhunyt Kun Vilmossal együtt vidéki színházak ünnepelt vezető színészei voltak, együtt szerződtek Kaposvárról a Nemzeti Színházba 1980-ban, majd a Katona József Színházba 1982-ben.

Pályája elején főként drámai hősnőket alakított, később groteszk humorát is felfedezték. Szerepformálására mindenkor a szerep és a közönség iránti mély alázat volt jellemző.

A színművész már 44 évesen, 1973-ban Kossuth-díjat kapott. A Jászai Mari-díjat 1959-ben és 1963-ban vehette át. Főbb szerepei között van Tóth Flóra (Bródy Sándor: A tanítónő); Johanna (G. B. Shaw: Szent Johanna); Lujza (Schiller: Ármány és szerelem); Éva (Madách Imre: Az ember tragédiája); Arkagyina (Csehov: Sirály); Kurázsi mama (Bertolt Brecht); Simone Evrard (Weiss: Marat/Sade); Hyppolita, Titánia (Shakespeare: Szentivánéji álom); Rozamunda királynő (Jarry: Übü király); Giza (Örkény István: Macskajáték). Filmekben és tévéjátékokban is szerepelt, köztük az Aranyóra, a Batthyány Lajos vértanúsága, Az idegen gyermek és a Patika című alkotásban.

Olsavszky Évát a Katona József Színház saját halottjának tekinti. Azt írják, "nagyszerű alakításaira, kedves, finom lényére szeretettel emlékezünk".

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×