Infostart.hu
eur:
364.47
usd:
316.36
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára
Sára Sándor budapesti otthonában 2013. október 21-én. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező november 28-án ünnepli nyolcvanadik születésnapját.
Nyitókép: MTI/Czimbal Gyula

Filmművészeti díj is őrzi ezután Sára Sándor emlékét

A nemrégiben elhunyt rendező-operatőr, a Duna TV volt elnöke emlékére Sára Sándor filmművészeti díjat alapít Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint a 40 év alatti filmesek számára adható elismerés azon fiatal alkotóknak, rendezőknek, operatőröknek, illetve forgatókönyvíróknak adományozható, akik műveikkel elsősorban a nemzeti összetartozás fontosságra irányítják rá a figyelmet.

A díjat, amely a közlemény szerint régi kultúrpolitikai adósságot törleszt, 2020-ban augusztus 20-án, 2021-től pedig mindig március 15-én adják majd át.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék, vegyesen zárt Amerika

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék, vegyesen zárt Amerika

Vegyes volt a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban alapvetően pozitív elmozdulások voltak láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár. A vezető amerikai részvényindexek végül vegyesen zárták a napot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×