Infostart.hu
eur:
385.78
usd:
331.5
bux:
120832.7
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Wikipédia

Arany János vére csörgedezhet kétezer emberben

Csaknem ezren kaptak értesítést Nagyszalontán arról, hogy Arany János leszármazottai. A családfát Balogh László nyugalmazott tanár kutatja a református egyházközség anyakönyvei alapján, és még nem ért a munka végére.

A nyugalmazott tanár, aki szerint elszántság kell a családfakutatáshoz, elmondta, hogy Arany János leszármazottainak megtalálását segítette a Bihar megyei levéltár gazdag adattára, a református egyház anyakönyvei. Az 1765-től a 20. század elejéig kiállított dokumentumok hozzáférhetők bárki számára.

Noha gyermekei voltak Arany Jánosnak, az egyenes ág igen korán kihalt, apja testvéreinek leszármazottai azonban a mai napig élnek.

„Elég jól be lehetett azonosítani, hogy melyik Arany-lány kihez ment férjhez”

– tette hozzá Balogh László.

A nyugalmazott tanár által összeállított családfán – saját bevallása szerint – 6200 személy szerepel, ebből 3800-4000 fő a költő leszármazottja, a többiek házastársak. Amikor a munkát egy hónapig kiállította, sokat jelentkeztek azzal, hogy megtalálták őseiket, de ők maguk nem szerepelnek rajta.

„Családfát nem is lehet befejezni, csak abbahagyni”

– fogalmazott Balogh László.

Oldalági leszármazottak

Az Arany János Emlékegyesület és a nagyszalontai polgármesteri hivatal több mint 950 embernek állított ki emléklapot, amely igazolja, hogy az illető leszármazottja az Arany családnak. Balogh László számításai szerint azonban összesen legalább kétszer ennyi ma élő személyben csörgedezik a költő vére.Mai rokonai valamennyien oldalági leszármazottak. Bár a költőnek volt két gyermeke, László és Julianna, vérvonala hamar megszakadt. Lászlónak nem született gyermeke, Julianna egyetlen lánya, Piroska pedig fiatalon, 21 évesen hunyt el, gyermektelenül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nemzeti Petíciót indít a kormány
Kormányinfó percről percre

Nemzeti Petíciót indít a kormány

A magyar állam jogsegéllyel is azok mellett áll, akik származásuk miatt jogsérelmet szenvednek el a Benes-dekrétumok miatt. Fontos információk érkeztek a Nemzeti Petícióról, a V4-ektől érkező támogatásról, a Mercosur-megállapodás következményeiről. Tartson velünk!

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×