INFORÁDIÓ 

2018. május 25. péntek
Orbán

Nagy Feró: 72 évesen is azt csinálok a színpadon, amit akarok

Negyvenéves jubileumát ünnepli a Beatrice az Arénában április 7-én, de kalandos út vezetett idáig - erről beszélt Nagy Feró az InfoRádió Aréna című műsorában. Kiderül, hogyan lett énekes, aztán rockzenészből diszkókirály, volt-e csirkedarálás, milyen volt a szabadulás a fogdából, és hogy haragszik-e azokra, akik jelentettek róla. A rádióban elhangzott interjú rövidített, szerkesztett változata.

Tegeződni fogunk, mert ha jól tudom, akkor mindenkivel tegeződsz.

Tegeződni kell, akivel az ember nem akar tegeződni, azzal összemagázódhat külön, de szerintem mindenkinek tegeznie kéne egymást ugyanúgy, ahogy az angol is mindenkit tegez.

40 éves a Beatrice, és a négy évtizedre visszatekintő nagykoncert lesz április 7-én a Budapest Sportarénában. Amolyan összegző, életműkoncert, pedig nem nagyon szereted az évfordulós koncerteket.

Olyasmi lesz, igen, és tényleg nem szeretem. Egyszerűen mindig lezárul egy korszak, és nem tudjuk, hogy utána mi fog történni. Mindenképpen új korszak fog kezdődni, és én ezért nem szeretem.

Az Arénában kilépni tízezer ember elé nagyon borzongató érzés lehet, bár ott voltam azon a kisstadionbeli koncerten annak idején, amikor 15 ezer embert térdepeltettél le, és szólt a Térden állva.

Most nem fogjuk letérdepeltetni őket, vagy legalábbis nem kérjük. Lesznek az ősrajongók, akik le fognak térdelni.

Hihetetlen érzés, amikor kimegyek a színpadra, és azt látom, hogy ezek mind szeretnek engem.

És akkor jön, hogy Jézusom, ennek én meg tudok felelni? Megérdemlem én ezt? Most nagyon jó bulit kell csinálnom, mert különben leégetem a Ferót.

Tusnádfürdő, 2017. július 21.
Nagy Feró a Beatrice együttes koncertjén a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2017. július 20-án.
MTI Fotó: Veres Nándor
Nagy Feró a Beatrice együttes koncertjén a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn 2017. július 20-án. MTI Fotó: Veres Nándor

Ott motoszkál a félelem ilyenkor?

Iszonyú drukk van bennem. Amikor fölmegyek a színpadra, oldódik, de ott van bennem végig, hogy nagyon jó legyen, arról szóljon, ami én vagyok, és ez nagyon sokszor gátolja az embert.

Negyven évről van szó és hatalmas repertoárról. Az Európa-szvit című számban van egy ilyen sor, hogy „az idő nem dolgozik nekünk, csak megöregít”. A Beatricének dolgozott az idő, vagy csak öregített?

Az idő nem dolgozik nekünk, megöregít minket. De 72 évesen azt mondhatom,

hihetetlen szerencsés pali vagyok, hogy azok után, amin mi keresztülmentünk, állva maradtunk, élve maradtunk.

A zenekaromat is végig arra nevelem, hogy nagyon fontos, hogy amiről énekelsz, az a gitáron is kiderüljön. Tehát ha egyszer sírunk, akkor sírjunk. Ha tragédia van, azt kell megélni a színpadon, ezért érzem én azt, hogy mi egy picit másabbak vagyunk.

A Beatrice-dalszövegek mindig közéleti tartalmúak voltak és mindig reagáltak aktuális helyzetekre, történésekre.

Az általános politikai, érzelmi, szociális gondjainkról beszéltünk, és soha nem konkrét embereket támadtunk. Amikor a királyt támadjuk, akkor az lehet a miniszterelnök, lehet a köztársasági elnök, lehet egy egyszerű politikus, bárki.

Mit jelent hetvenen túl az, hogy rock and roll? Ugyanazt jelenti, mint huszonévesen?

Az én olvasatomban a rock and roll azt jelenti, és 72 évesen ezt még jobb megélni, hogy

azt csinálok a színpadon, amit akarok.

Ha túlzottan nincs a társadalom terhére. Csak egy picit. Egy kicsit azért kell provokálni, mert különben az emberek beletespednek a dagonyába. A rock and rollban pont az a jó, hogy halál szabad vagy.

Ha akarok, akkor most a következő pillanatban lakodalmas rockot játszok.

Miért, a 8 óra munka nem az? Hát valljuk be, az egy jól eltalált lakodalmas dal.

Fizikailag is kell bírni egy ilyen nagy koncertet meg a nyári több mint hatvan fellépést. Mi a recept?

Igazából nincs nagyon recept. Az Úristen csinálja velem a dolgot, én nem tehetek róla... Azért nem teljesen így van. Az ember odafigyel a táplálkozására.

Fejben dől el az egész, ha biztos vagy magadban, szellemileg, érzelmileg rendben vagy, akkor az a fizikai állapotodat is segíti.

Szeretek focizni járni. Mozgásban vagyok. Ezelőtt három évvel újra elkezdtem angolt is tanulni, és akkor valaki kérdezte, te hülye vagy, neked már minek? Azért, mert a szellemet, az agyat is tornáztatni kell. Ha nem használod, akkor az is kopik, becsontosodik. Ezért folyamatosan próbálom használni a fejemet.

Budapest, 2016. július 14.
Nagy Feró énekes az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve hivatalos dalának  felvételén a Magyar Rádió stúdiójában 2016. július 14-én. A Szabadság dala című számot Desmond Child magyar származású amerikai énekes, producer, dalszövegíró és Andreas Carlsson svéd zeneszerző, producer, dalszövegíró közösen jegyzi, a magyar szöveget Orbán Tamás írta.
MTI Fotó: Kallos Bea
Nagy Feró énekes az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékéve hivatalos dalának felvételén a Magyar Rádió stúdiójában. MTI Fotó: Kallos Bea

Beszéljünk egy kicsit a kezdetekről. Hogy lesz az ember énekes? Ez döntés kérdése?

Állati egyszerű a dolog. Egy iskolabálon 18 évesen szerettem volna szerelmes lenni valakibe sürgősen. Ott volt két lány, akivel próbálkoztam, de nem jött be a dolog. Ittunk, azt hiszem, egy Triple Sec-et, de lehet, hogy Hubertust, attól egy kicsit bátrabb lettem, fölugrottam a színpadra, és mondtam a zenekarnak: „You better come home, Speedy Gonzales!” Ijedtükben elkezdtek játszani valamit, de följött egy tanár két-három sor után, letessékelt, és mondta, hogy akkor hétfőn az igazgatói irodában vár szeretettel. Na, akkor éreztem meg ennek a szabadságát. És ahogy jövök lefele a lépcsőn, hát nem ott állt az a két ártatlan kis bárányka, aki nemrég még elutasított, és azt kérdezte tőlem, hogy „te énekes vagy?” Én meg végiggondoltam, hogy nem akarok hazudni, járok az iskolai énekkarba, hát mondtam, hogy igen. Nagy szerelem lett...

Akkor eldöntöttem, hogy énekes leszek, nem tanulok gitározni, minek annyit kínlódni. Kimegyek az első sorba, eléneklek valamit, és utána...

Énekesként, frontemberként elég jól lehet csajozni, mert például basszusgitárosként, dobosként már kicsit nehézkesebb.

Hát a dobost ott hátul nem veszik észre...

A Beatrice is lányzenekarként indult. Egy turnébuszban négy lánnyal, ez a zenészálom, nem?

Véletlenül kerültem velük össze, megkértek, hogy énekeljek el pár rockdalt. Addig ők popzenét játszottak...

Te meg kemény rockot.

A lányok, mikor meghívtak, játszották a dalaikat, és egyszer csak bejelentették, most következik mit tudom én ki

- akkor még nem Feró voltam, még Ferenc voltam -,

és jön a Black Sabbathtól az Idegbeteg. Persze mindenki megőrült, mert a csajoknak jól állt, hogy kemény rockot játszanak. Nekem meg tetszett a dolog, ez hozott nekem egyfajta szabadságot. Hamarosan én lettem a zenekar vezetője, de nem én voltam a szólistája. Mikor a Gyere, kislány, gyere című nótánkat írtam, a televízióba is hívtak, hogy nem énekelném-e el. Mondom, hogy nagyon szívesen,

de az egy női szólam, egy hereműtét után tudnám esetleg elénekelni...

De a dal annyira hozzám kötődik, pedig én csak vokalista vagyok benne.

A Gyere, kislány, gyere fél évig vezette az NDK slágerlistát. Ekkortájt készült is egy ilyen kicsit diszkós, kicsit funkys lemezanyag, ami odakerült Erdős Péterhez.

Érdekes módon nem lett belőle semmi, pedig mi akkor nagyon bíztunk benne. A Tessék választani! műsorba is úgy mentünk oda, hogy megnyerjük. Hát ilyen dal úgysincs senkinek. A mai napig emlékszik mindenki erre a számra, de arra nem, hogy végül ki nyerte meg a versenyt. Utána kaptunk egy ajánlatot, hogy adjunk be egy nagylemeznyi anyagot. Már készen volt, beadtuk, aztán hónapokig nem történt semmi. Erdős Péter valami miatt engem nagyon nem szeretett...

Kifejezetten a hanglemezgyár vezetője akadályozta a megjelenést?

Erdős Péter 1989-ben, amikor már semmi hatalma nem volt, egy interjúban azt mondta, ha lehetne, akkor ő a Nagy Ferónak még mindig nem adna lemezlehetőséget. És közben én ezerszer kibékültem vele, mi nem is voltunk rosszban, csak nem adta ki a lemezünket. És hiába kérdeztem, hogy Péter, most miért nem?

Ezt a zenei stílust nem szerette?

Engem nem szeretett. Soha nem fejtem meg, hogy miért.

1978-tól már nincsenek lányok, van viszont Miklóska Lajos, Gidófalvy Attila, rock és punk. Hogyan lett a kedves, kellemes zenekarból egy punk-rock együttes?

Engem akkor is rockzenészként ismertek, csak utólag van a történelemben, hogy Feró fogta magát, és átment a diszkóból punkba. Amíg Csuka Mónika volt a zenekar énekese, addig én mint zenekarvezető azon dolgoztam, hogy a frontemberünk sikeres legyen. Működött is egy darabig, de aztán összevesztünk, a házasságunk is felbomlott, és ő kirúgott engem. Én valószínűleg nem hagytam volna ott, mert

nálam ez a fajta ragaszkodás megvan: ha valamit elkezdtünk, azt csináljuk meg, legyen meg a csúcsa a dolognak. Ennek nem lett meg soha.

Akkor kicsit vigyorogva mondtam is, hogy na végre, megcsinálhatom a saját zenekaromat, mert eddig nem rólam szólt a dolog. És ’78-ban, amikor én találkoztam a Gidófalvyval, a Donászy Tibivel és Miklóska Lajossal, aki akkor már egy felső kasztba tartozó zenész volt, elterveztük, hogy ha nem tudunk bejutni a táncdalfesztiválra, lemezt úgysem tudunk kiadni, akkor legalább csináljunk olyat, amit szeretünk. Így született a Beatrice. Eltelt három hónap, és 4-5 ezren voltak a koncertjeinken.

Hogy verbuválódott a közönség?

A Budai Ifjúsági Parkban léptünk fel, először talán lehettek százan, de benn voltak az úgynevezett akkori „csöves” fiatalok, megláttak minket, és a következő koncertünkön már ötszázan voltak. Az hihetetlen nagy lépés volt. A következő héten már kétezren voltak. Akartunk nevet is változtatni, hogy nekünk semmi közünk a női zenekarhoz, de

a közönség akkor már szerette, hogy „rice, rice, Beatrice, hórukk!”

Beindult a Rice.

Három vagy négy hónapig játszottunk a Budai Parkban, mert utána egy ma is létező rádióműsorban csináltak rólunk egy riportot. Olyanokat meséltek rólunk, ami Sex Pistols-koncerteken állítólag megtörtént, hogy marhabelet dobtunk a közönség közé...

A csirkedarálós legenda is innen ered?

Igen, hogy mi ilyeneket csinálunk. Minket ez nem érdekelt, megmondom őszintén, ledobtuk magunkról. A televízióban életünkben talán kétszer voltunk. Egy ismert műsorvezető, odajött hozzám, hogy figyelj, beszéljük meg a kérdést. Látni lehetett, hogy hihetetlenül izgul, hogy most bejöttek a szocializmus fő ellenségei, nem is érti, hogy ez hogy lehet. Mondom, nem kell megbeszélni, kérdezd meg, én meg válaszolok. És azt mondja, hogy jó, de az lesz a kérdésem, hogy mi ellen szól a zenétek? Ó, mondom, ezt a hülye kérdést, mi az, hogy mi ellen? Én úgy írom eleve, hogy valakit meg akarok támadni? Akar a fene! A felvételkor az első kérdése azonban az volt: ki ellen szól a zenétek? Én köpni-nyelni nem tudtam. A ki az nem mi!

Mondom, hát ha már így kérdezted, akkor elmondom neked: karrierista kommunisták, tanácselnökök, kultúrház-igazgatók, önkényeskedő rendőrök. Megfagyott a levegő. 1979-et írtunk,

lehetett látni a riporteren, hogy iszonyú zavarban van, mi meg jóízűen nevettünk rajta.

A köztudatban úgy él ez az ős-Beatrice mint a lázadó zenekar. Te pedig rendre elmondod, hogy nem volt lázadó zenekar a Beatrice, és te sem vagy lázadó. Valamit félreértett a közönség?

Nem, valószínűleg nekik van igazuk. A világ nagyon sokszor, ha rákiabálsz valamit, akkor megsértődik, pofonnal válaszol. Ha valamit nem ismerünk, attól félünk. Én soha nem gondoltam azt, hogy most lázadás lesz, de elegem lett a rendszerből, amely körbevett, és kiírtam, hogy totális támadás. Hogy elegem van. Meg kell támadni őket, mert ezek nem normálisak. Hát nekünk van igazunk, nem nekik! És akkor döntöttük el a Miklóskával, hogy mi inkább az úgynevezett „csöves” fiatalok mellett maradunk, nem tagadjuk meg őket.

Te többször jártál a Tolnai Lajos utcában.

Persze, többször is bevittek. Kijöttek, bevittek, megpofoztak.

Ott a forradalmár, most elnézést a kifejezésért, beszarik, nincs mese.

Ott, amikor nem tudod, hogy most agyonütnek, vagy most mi lesz? És mi a bűnöm? Mikor délután kiengednek, tízórás kihallgatás után, akkor kijössz, és látod, még süt a nap, az emberek boldogan mennek, jönnek, söröznek, és nem veszik észre, hogy ez az iszonyatos nagy forradalmár, ez értük is küzdött a rendőrségen. Ott arra gondoltam, hogy milyen csalódás ez, hogy én túléltem, nem árultam el senkit, nem súgtam be senkit, nem mondtam senkiről olyat, ami esetleg most rajta lenne egy megfigyelési papíron.

Nagyon büszke voltam magamra. Csak azt láttam, hogy a világ közben tök tojik rám, nem érdekli, mennek, csajoznak, isznak, esznek, jól van, Feró, majd legközelebb meghallgatunk, mi volt?, megpofoztak?, ezek olyanok, gyere, igyál egy sört.

És közben arra gondolsz, hogy de hát ott bent halálfélelmem volt, nem baj? És akkor egy kicsit rádöbbensz, hogy nem nagyon működik a világmegváltás.

1983 egy fontos dátum Nagy Feró életében, mert ekkor volt az István, a király. Mondhatjuk azt, hogy az valamilyen módon Nagy Feró rehabilitálása volt?

Igen, szerencsém volt, hogy Szörényi Leventének és Bródy Jánosnak én jutottam eszébe. Azt is mondhatom, hogy ez rehabilitálás volt, bár én nem nagyon akartam elvállalni. Most gondolj bele, államilag van engedélyezve, hogy vedd elő a piros-fehér-zöld zászlót, és lobogtasd! Hát mondom, ezt most már lehet, lehetünk magyarok is? Az emberben felmerült a kételkedés, hogy ezt most állami rendelésre csináljuk, mert akkor én akkor nem szeretnék benne lenni. Hát nekem útlevelem nincs...

De aztán lett az is.

Igen, pont ez után lett.

Ott állt melletted az a zenésztársad, Vikidál Gyula, akiről később kiderült, hogy éveken keresztül jelentett rólad „Dalos” fedőnéven. Hogyan lehet ezeket a dolgokat elrendezni, helyükre tenni?

Lehet, hogy bennem van a hiba, nem tudok haragudni. Mindenki döntse el a saját életében, hogy neki mi a fontos vagy mit miért csinál.

Állítólag rólad több mint tízen jelentettek.

Igen, 270 oldalt kaptam meg, ami állítólag nagyon sok. De nem tudok haragudni. Hát ez száradjon az ő lelkén. Én például Gyulával nem kibékültem, mert nem is vesztünk össze. Egyszer egy műsorban megittuk a békepoharat, miközben nem is haragudtam rá. Ez az ő dolga. Legyen az ő lelki sara, ne az enyém.

Én nem ítélkezhetek fölötte azért, mert ő valamilyen helyzetben számomra rossz döntést hozott.

Az ő számára nem biztos, hogy rossz döntés volt, és én nem élhetem az ő életét. Nem tudok haragudni ezekre az emberekre, de időnként szeretnék. Jó lenne odavágni egyet, hogy na, most! De minden porcikám tiltakozik ellene.

Beatrice-dalokat ma sem nagyon játszanak a zenei rádiók.

Van egy elfuserált nemzedék, amely olyan zenén nőtt fel, hogy ma már nem érti meg az ős-Bikinit vagy az Albert Einstein Bizottságot. Ezeket a dalokat nem mutatták meg a közönségnek, nem hagyták, hogy éljék a saját életüket ezek a dalok. Ez a nemzedék azt sem tudja, mi az a punk. Pedig a punk mozgalom beköltözött a mai mainstreambe. Ha ma bemész, mondjuk, a világ legelegánsabb ruhabemutató termeibe, akkor olyan biztosítótűket, meg olyan szakadt farmerokat veszel, amilyet mi három-négy évig hordtunk, hogy olyan szakadt legyen.

Csak annak idején mi azért voltunk szakadtak, mert nem volt rá pénzünk, és nem azért, mert nem akartunk jól öltözni. Jézusom, hova jutottunk!

Részt vettél az egyik kereskedelmi televízió tehetségkutató versenyében, meg más celebműsorában is. Ezek jót tettek a Nagy Feró-képnek?

Nagyon sokat segített. Amikor elvállaltam a tehetségkutatót, eleve kikötöttem, hogy én csak akkor szeretném ezt csinálni, ha én én lehetek. Ez a műsor hatványozottan hozta a népszerűséget. Óvodások mentek az utca túloldalán, és elkezdtek kiabálni, hogy Feró, mentor bácsi, Feró, mentor bácsi. És jólesett. Öregasszonyok mondták: hát magában mekkora szív van!

A címlapról ajánljuk


Hosszú Katinka újra üzent

Elérhetetlenné vált Hosszú Katinka Facebook-oldala, az olimpiai bajnok elárulhatta, hogy mi történhetett....