Infostart.hu
eur:
363.99
usd:
310.76
bux:
132855.51
2026. április 29. szerda Péter

Kedden temetik Gyenes Magda színésznőt

A Farkasréti temetőben augusztus 29-én délben helyezik örök nyugalomra Gyenes Magda színésznőt, aki életének 93. évében hunyt el Budakalászon - közölte a család.

Gyenes Magda 1925-ben született Budapesten, 1940-ben Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában végzett, majd hét évig játszott vidéki teátrumokban. 1944-ben Kőszegi Géza szabadkai társulatától két évadra a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, 1946 őszén a Vidám Operett Színpadon szerepelt, 1951-től 1960-ig, majd 1964-től 1967-ig a Fővárosi Operettszínház szubrettje volt. A Petőfi Színházban 1960 és 1964 között játszott.

Kiváló tánctudásával, jó színészi képességeivel emelkedett a népszerű vezető művészek sorába. 1967-től az Egyesült Államokban élt, Magyarországra 1993-ban költözött vissza. Haláláig Budakalászon, a színház világától visszavonultan élt.

Emlékezetes szerepei között tartják számon többek közt Lehár Ferenc Luxemburg grófjának Juliette-jét, Kálmán Imre A csárdáskirálynő című operettjének Stáziját, Lehár Ferenc Vándordiák című művében pedig Sárika szerepében nyújtott emlékezetes alakítást.

Amerikában többször fellépett az amerikai magyarok rendezvényein, 1984-ben pedig kis szerepet kapott a Nastassja Kinski és Dudley Moore főszereplésével készült Unfaithfully Yours című amerikai vígjátékban, amelyet Magyarországon is bemutattak Maradok hűtlen híve címmel.

Címlapról ajánljuk
Nem védekeztek, csak támadtak: Paris Saint-Germain–FC Bayern München 5–4
Bajnokok Ligája

Nem védekeztek, csak támadtak: Paris Saint-Germain–FC Bayern München 5–4

Kilenc gólt hozott a párizsi Parc des Princes-ben a PSG és a Bayern mérkőzése, a 2026-os BL-tavasz első elődöntője. A címvédő egygólos előnyt szerzett. A párizsi csapatban a georgiai Hvicsa Kvarachelia és a francia aranylabdás, Ousmane Dembele is duplázott. A visszavágót jövő szerdán rendezik Münchenben, a másik ágon pedig az angol Arsenal és a spanyol Atlético Madrid találkozik egymással. A fináléra május 30-án Budapesten a Puskás Arénában kerül sor.

Ukrajna: Magyar Péter nagy bejelentést tett

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a leendő magyar miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×