Infostart.hu
eur:
363.71
usd:
310.46
bux:
132855.51
2026. április 28. kedd Valéria

Elhunyt Simon György színész

Elhunyt 94 éves korában Simon György Jászai-díjas színész, érdemes művész szombaton - közölte a család az MTI-vel.

Simon György Rákospalotán született 1923. június 21-én.

A Pázmány Péter Tudományegyetemen, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanult 1941 és 1952 között. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, illetve a Népművelési Minisztérium munkatársa volt. 1952 és 1954 között a Néphadsereg Színháza, 1954-1958 között a József Attila Színház, 1958-1962 között a kecskeméti Katona József Színház, 1962-1966 között az egri Gárdonyi Géza Színház, 1966-1970 között a kaposvári Csiky Gergely Színház, 1970-1972 között a békéscsabai Jókai Színház, 1972 és 1985 között pedig a miskolci Nemzeti Színház tagja volt. 1985-ben nyugdíjba vonult.

1960-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, az érdemes művész elismerést 1983-ban kapta meg.

Játszott az 1975-ben készült Az idők kezdetén és az egy évvel későbbi Fekete gyémántok című filmben is.

Címlapról ajánljuk
Cseh Tibor András: újfajta betegségek jelentek meg, változott a sertéshús ára is

Cseh Tibor András: újfajta betegségek jelentek meg, változott a sertéshús ára is

Az afrikai sertéspestis még úgy is képes komoly piaci károkat okozni a magyar állattenyésztésnek, hogy megakadályozzák a betegség átterjedését a vadállományról a haszonállatokra – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke. Cseh Tibor András beszélt a helyzet megoldási lehetőségéről, valamint az itthon újnak számító, a szőlőt pusztító aranyszínű sárgaság nevű kór veszélyeiről, ahogy a NAK jövőjéről is.

Ukrajna: Magyar Péter nagy bejelentést tett

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a leendő magyar miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×