eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Nyolcvan éves Miss Daisy sofőrje

Nyolcvan éves Miss Daisy sofőrje

Nyolcvanadik születésnapját ünnepli június 1-jén Morgan Freeman Oscar-díjas amerikai színész, aki későn érő típus: harmincévesen még nem volt biztos benne, hogy élete végéig színész akar-e lenni, negyvenévesen kezdett igazán ismertté válni, és csak ötvenévesen érte utol a világhír.

A fekete bőrű színész a Tennessee állambeli Memphisben egy borbély és egy tanárnő ötödik és egyben utolsó gyermekeként látta meg a napvilágot. Mivel nehéz anyagi körülmények között éltek, a kis Morgant még csecsemőkorában atyai nagyanyjára bízták, aki Charlestonban élt. Kilencévesen debütált a színpadon egy iskolai előadáson, három évvel később a nashville-i rádióban szerepelt. Szerepeit magától értetődő természetességgel játszotta,

nyert is egy egyetemi drámaösztöndíjat, de ő inkább a légierőhöz csatlakozott,

mert a filmek iránti rajongását túlszárnyalta a repülés utáni vágya. Csalódnia kellett, mert pilótakiképzés helyett radartechnikusi feladatokat kapott, és 1959-ben kiábrándultan leszerelt.

Hollywoodba költözött, drámaiskolába járt, táncolt, dolgozott, meghallgatásokra járt. A hatvanas évek elején New Yorkba tette át székhelyét, ahol váratlanul rámosolygott a szerencse, szerepet kapott a Hello, Dolly! afroamerikai Broadway-változatában. 1971-ben kezdte foglalkoztatni a televízió, neve országosan ismertté vált, de minden igyekezete ellenére sem sikerült a mozi világába betörnie. 1967-ben kötött házassága tizenkét év után zátonyra futott, ekkoriban vigasztalást keresve túl gyakran nyúlt a pohár után.

1980-ban a Robert Redford főszereplésével készült Bilincs című drámában kapott szerepet, 1984-ben a negyedik filmjét rendező Paul Newman hívta a Harry és fia című filmjéhez, de közben ismét tévés szappanoperákba kényszerült. Élete 1987-ben változott meg,

A hamis riport című krimiben először jelölték Oscar-díjra,

a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. A közönség két évvel később zárta végképp a szívébe, a Miss Daisy sofőrje című film főszerepéért. Alakításáért Oscar-díjra jelölték, ezúttal a legjobb férfi főszereplőként, és átvehette a Golden Globe-díjat. Szerepválasztásaival nem tudott hibázni, hatalmas siker volt Az 54. hadtest című dráma, amely az amerikai polgárháború idején Massachusetts államban megalakult, feketékből álló önkéntes alakulatról szól.

A kilencvenes években egymás után keresték meg nagy költségvetésű filmek szerepeivel. 1991-ben Kevin Costnerrel játszott a Robin Hood, a tolvajok fejedelme című kalandfilmben. 1994-ben készült A remény rabjai, Freeman egyik legsikeresebb filmje, amely az Amerikai Filmintézet 100 év 100 legjobb film listájára is felkerült, alakításáért a harmadik Oscar-jelölés lett a jutalma. 1995-ben került mozikba a Hetedik című sötét krimi, amelyben Brad Pitt volt a partnere, 1998-ban a Deep Impact című katasztrófafilm. Szinte magától értetődő volt, hogy különleges, mély hangja és tiszteletet parancsoló külseje miatt őt kérik fel Jim Carrey partnereként a Minden6ó című komédiában Isten szerepére.

A filmvilág legrangosabb kitüntetését végül 2004-ben nyerte el,

az Oscar gálán végre az ő neve hangzott el a legjobb férfi mellékszereplő kihirdetésekor. A megtiszteltetés a Millió dolláros bébi című filmben nyújtott alakításáért érte, amelyet Clint Eastwood rendezett. 2005-ben Christopher Nolan rendező őt szemelte ki Lucius Fox szerepére Batman: Kezdődik! című filmjéhez, a karaktert a trilógia 2008-ban és 2012-ben készült folytatásában is életre keltette. 2007-ben Rob Reiner Bakancslista című filmjében Jack Nicholson oldalán láthatta a közönség, 2010-ben a Red című akció-thrillerben Bruce Willis mellett tűnt fel a vásznon.

Freeman számos dokumentumfilm narrátoraként hallható, a 2005-ben Oscar-díjat nyert Pingvinek vándorlása sikeréhez különleges orgánuma is hozzájárult. 2009-ben a Clint Eastwood által rendezett Invictus - A legyőzhetetlen című drámában, amely a fekete és fehér játékosokból álló dél-afrikai rögbiválogatott mesébe illő világbajnoki győzelméről szól, Nelson Mandela elnököt alakította, és megkapta ötödik Oscar-jelölését. 2013-ban a Támadás a Fehér Ház ellen című akciófilmben szerepelt, majd a Feledés című sci-fi következett. A Last Vegas című fergeteges vígjátékot, amelyben Robert De Niro, Kevin Kline és Michael Douglas oldalán játszott, 2013-ban került a mozikba, egy évvel később A Lego-kaland című animációs filmnek kölcsönözte hangját. 2016-ban 171 országban, 45 nyelven vetítették a National Geographic tévécsatorna Isten nyomában Morgan Freemannel című sorozatát, amelynek műsorvezetője és producere is volt egy személyben, ugyancsak tavaly a Ben Hur új változatában és a Szemfényvesztők 2. című filmben is szerepelt.

Morgan Freeman 2012-ben a Golden Globe-gálán Cecil B. DeMille-életműdíjat vehetett át a szórakoztatás világában betöltött kiemelkedő tevékenységéért. Szerepválasztásairól így nyilatkozott: "szeretem a változatosságot. Minél változatosabb, annál jobb. Valahogy mégis beszorultam a jó ember skatulyába, de ez kívül esik a hatáskörömön, képtelen vagyok befolyásolni. Valójában nekem csak a jó történet és az érdekes, megformálandó karakter számít."

2016-ban Barack Obama elnök a legmagasabb amerikai művészeti kitüntetéssel, a National Medal of Arts díjjal ismerte el művészi munkáját. Freeman 1997-ben társalapítóként filmgyártó céget alapított. Számos jótékonysági akciót indított el, többek között a Katrina hurrikán áldozatainak gyűjtött pénzt alapítványán keresztül, ezenkívül milliókat adományoz oktatási programokra.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×