Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Kollarik Tamás: népmesei a Mindenki sikere

Mindössze egy évnek kellett eltelnie, hogy újabb Oscar-díjas magyar filmet ünnepelhessen az ország. Óriási siker, amit a Mindenki rendezője, Deák Kristóf és a producer Udvardy Anna, valamint a film elkészítésében résztvevő valamennyi stábtag magáénak tudhat - nyilatkozta Karas Monika, az NMHH Médiatanács elnöke az MTI-nek hétfőn. A sikerhez Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatója is gratulált.

Az elnök hangsúlyozta: páratlan teljesítmény a Mindenkié, hiszen eddig magyar film a rövidfilmes kategóriában nem tudott győzedelmeskedni a filmvilág egyik legnagyobb presztízsű díjátadóján.

A rendkívüli eredményre nemcsak az alkotók, hanem egész Magyarország büszke lehet. Ezért is nagy öröm, hogy a film a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának finanszírozásával készülhetett el: a Huszárik Zoltán-pályázaton nyolcmillió forint állami hozzájárulást kapott - közölte Karas Monika.

Azt is elmondta, hogy a tavalyi Oscar-díjas Saul fia, valamint az idei Arany Medve-díjas Testről és lélekről mellett Deák Kristóf Oscar-díja is meggyőző megerősítést jelent a magyar filmes támogatási rendszernek: jók a kitűzött célok, amelyeknek köszönhetően egyre több tehetséges magyar filmes tudja megvalósítani terveit, gyarapítani kulturális kincseinket, és amelyeket ráadásul nemzetközi versenyeken is díjaznak.

Elmondta: külön öröm, hogy a díj egyúttal azt is megmutatta, hogy a világ érzékeny a szépségre, a pozitív üzenetekre, az egymás iránti érzékenység és összefogás kifejezésére. A médiatanács elnöke szívből gratulált a Mindenki alkotóinak, a főszereplőknek és minden gyerekszereplőnek is, és előremutató inspirációkat, további sikereket kívánt a filmben részt vállaló összes munkatársnak.

A Mindenki alkotóinak Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatója is gratulált. "Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy az Oscar-díjak átadóján két egymást követő évben is magyar alkotó van a nyertesek között. Külön öröm, hogy Deák Kristóf pályakezdő fiatal filmesként kaphatta meg az aranyszobrocskát. Szívből gratulálunk a Mindenki rendezőjének, szereplőinek és teljes stábjának!" - fogalmazott az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában Havas Ágnes.

A Mindenki sikerét Kollarik Tamás igazi népmesei történetnek nevezte. Mint mondta, Magyarországról gyakorlatilag elsőfilmesként ilyen sikert elérni ebben a kategóriában egészen fantasztikus.

"Érezhető volt a megelőző hetekben, hogy a filmnek nagy esélye volt az Oscar-díjra: a sajtóhírekből és a szakma számos szereplőjétől olyan jelzéseket kaptunk, ami reményre adott okot. A boríték kibontása volt a beteljesülés. Meg vagyunk hatva" - hangsúlyozta a Médiatanács tagja, a Magyar Média Mecenatúra Program Los Angelesben tartózkodó koordinátora.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

Véget ér a Fed szigorítása: új korszak jön a részvény- és devizapiacokon?

2025 októberében a Fed bejelentette, hogy decemberben leállítja a mennyiségi szigorítást. Ezzel véget ér az a két és fél évig tartó időszak, amelynek során az amerikai jegybank havonta több tízmilliárd dollárral csökkentette a mérlegét, hogy visszafogja a gazdaság túlfűtöttségét és letörje a 2022-ben kialakult inflációs hullámot. Ez új piaci környezetet teremthet a részvény-, kötvény- és devizapiacok számára. A fenti változások nyomán cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogyan alakultak a hozamok különböző piaci környezetben a részvénypiacokon (S&P 500, Nasdaq), valamint a devizapiacon (dollárindex, EUR/HUF).

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×