eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Két héten belül dönt a kormány az Alexandra sorsáról

Két héten belül dönt a kormány az Alexandra sorsáról

Két héten belül dönt a kormány arról, hogy segíti-e valamilyen módon az Alexandra könyvhálózat bedőlése miatt veszélybe került kiadókat. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése azt javasolja, hogy az állam vásárolja fel a cégcsoporttal szembeni követeléseket. Közben kiderült: a Central Médiacsoport tárgyal a bolthálózat átvételéről.

Kocsis András Sándor szerint három nagyon komoly probléma van az ügyben, amit meg kell oldani.

Kifejtette: az első az, hogy mi lesz a hatvan bolttal, és mi lesz az itt lévő 7-10 milliárdnyi árukészlettel. Az is kérdés, hogy mi van azzal a 2,8 milliárdnyi tartozással, amit a Könyvbazár halmozott fel, és ezt hogyan kaphatják meg a kiadók és a nyomdák.

Újabb problémaként jelentkezik, hogy mi van a januári költségekkel, hiszen a boltok januárban is nyitva voltak.

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke elmondta, hátfőn a szervezet elnöksége a Fővárosi Főügyészséghez fordult, és kérte, hogy indítson ezzel kapcsolatban vizsgálatot, mert nem látnak tisztán sem jogi, sem gazdasági szempontból.

„Közben tárgyalunk a tartozások kiegyenlítéséről is a kormánnyal. Hétfőn azt indítványoztam Závogyán helyettes államtitkár asszonynak, hogy az állam egy cége a biztosnak tűnő követeléseket vásárolja fel. Ugyanis egy szervezet – főleg egy állami szervezet – sokkal nagyobb hatást tud gyakorolni a Könyvbazárra – ahol a tartozás jogilag felhalmozódott –, mint négyszáz érdekeiben tagolt beszállító” - mondta Kocsis András Sándor.

Az egyesülés elnöke elmondta: a helyettes államtitkár asszony azt ígérte,

két hét múlva várható válasz ezzel kapcsolatban.

Kocsis András Sándor közölte: a megbeszélésen nyomatékosították, hogy az egyesülés vezetői nem tartanák célszerűnek és kívánatosnak az állam közvetlen részvételét a könyvpiaci folyamatokban.

„A helyettes államtitkár azt mondta, hogy

az állam tartózkodik a könyvpiacba történő közvetlen beavatkozástól.

Ez egy nagyon korrekt mondat, amit tisztelettel megköszöntünk” - véli az egyesülés elnöke.

Hozzátette: az államtitkár asszony azt is említette, hogy az iparűzési adóval kapcsolatban az állam tisztázott jogi környezetet kíván teremteni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×