Infostart.hu
eur:
382.18
usd:
327.98
bux:
109206.15
2025. december 5. péntek Vilma

Campus Fesztivál - Csaknem százezren buliztak a debreceni Nagyerdőben

Az idei Campus Fesztiválon megdőlt a tavalyi 85 ezres látogatottsági rekord, a vasárnap hajnalban véget ért négynapos rendezvényen összesen csaknem százezren buliztak a Nagyerdő fái alatt - összegezte a találkozó mérlegét a fesztivál igazgatója.

Miklósvölgyi Péter az MTI-nek elmondta, hogy az elmúlt évhez képest a programok jóval nagyobb érdeklődés mellett zajlottak. Az előzetes statisztikák alapján idén már az 50 százalékot is meghaladta a régión kívülről érkezett látogatók aránya, a Campus országos nagyrendezvénnyé vált.

A fesztiváligazgató értékelése szerint bevált a két nagyszínpados elrendezés. Kiemelte: minden rendben zajlott a fesztivál ideje alatt és a várakozásoknak megfelelően sikerült megdönteni a tavalyi látogatói csúcsot, az idén 98 ezren kapcsolódtak ki Debrecenben.

A terület helyreállítása vasárnap megkezdődött, de "fejben" már a jövő évi találkozón gondolkodnak, és készülnek a jubileumi 10. Campus Fesztiválra - fűzte hozzá.

Bakó Csaba sajtófőnök elmondta: a Nagyerdei Stadion környezetében, több mint húsz hektáron hét külföldi sztárzenekar mellett csaknem 200 hazai fellépő szórakoztatta a közönséget, emellett ugyanennyi nem zenei program is szerepelt a kínálatban. Felsorolása szerint a legnépszerűbb hazai előadók mellett a Grammy-díjas Clean Bandit, Jess Glynne brit énekesnő, az ír Therapy? és a holland Kensington is ott volt az idei Campus Fesztiválon.

A legnépszerűbb koncertet az elmúlt évekhez hasonlóan a Tankcsapda adta, de hatalmas sikert aratott a Halott Pénz, a Brains, a Quimby, Majka és Curtis, a Wellhello és a belga Netsky is. Idén először két nagyszínpad működött a fesztiválon.

A zenei programok mellett voltak irodalmi és színházi programok, közönségtalálkozók, pódiumbeszélgetések, felolvasóestek, filmvetítések, és a kihagyhatatlan Dumaszínház humoristái is szórakoztatták a közönséget.

Nagy érdeklődés kísérte az Egyetem teret, ahol több mint ezer négyzetméteren a Debreceni Egyetem (DE) mutatta be az egyetemváros sokszínűségét. A teltházas pódiumbeszélgetések és dumaszínházi produkciók mellett az intézmény rektora új szerepben is bemutatkozott: az egyetemi kötődésű Android együttes vendégdobosaként láthatta a fesztiválközönség.

Az idei Campus a fejlesztésekről is szólt. A szervezők megduplázták a kerékpártárolók és a mobil WC-k számát, bevezették a készpénzmentes fizetési rendszert és a nagyobb programhelyszínek nézőterét is kibővítették.

Címlapról ajánljuk

A szuperkomputer nem bízik Lionel Messiben? Este sorsolás!

Pénteken, magyar idő szerint 18 órától rendezik a washingtoni John F. Kennedy Centerben a 2026-os labdarúgó-világbajnokság sorsolását. Az Opta elemző cég elkészítette esélylatolgatását: kiderült, matematikai képletek alapján mely válogatottak számítanak favoritnak. Ennek alapján (is) nagy biztonsággal megállapítható: európai vagy dél-amerikai győztest avatnak majd.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Ez lehet a magyar gazdaság új kitöréspontja

Ez lehet a magyar gazdaság új kitöréspontja

A magyar gazdaság egyik nagy lehetősége, ha az egyetemeken és kutatóintézetekben születő tudományos eredményekre épülő innovatív technológiákat sikerrel viszik piacra deep tech vállalkozások. Ebben a műsorban kiderül, hogy mit takar ez az elnevezés és hogyan tudnak az élettudományi vagy AI-alapú fejlesztések áttörni a globális piacon. Szó volt arról is, hogy Magyarországon milyen oktatási és finanszírozási programok segítik a tudományos eredményekből kinövő technológiai cégeket, miért vonzza Magyarország a nemzetközi nagyvállalatok K+F központjait, milyen szerepe van az egyetemeknek ebben a folyamatban és miért fontos a KKV-k számára is, hogy innovatívvá váljanak. Vendégünk volt Bódis László, innovációért felelős helyettes államtitkár, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×