Infostart.hu
eur:
359.4
usd:
309.08
bux:
132091.97
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Írószervezetek tiltakoznak a folyóiratokat érintő "radikális forráskivonás" ellen

Irodalmi szervezetek tiltakoznak a területet érintő "radikális forráskivonás" ellen, amely álláspontjuk szerint különösen érzékenyen érinti az irodalmi folyóiratokat és szerzőiket.

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Fiatal Írók Szövetsége, a József Attila Kör, a Magyar Írószövetség, a Szépírók Társasága és a Szlovákiai Magyar Írók Társasága által aláírt, az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben kiemelték: a kiszámítható működés érdekében elengedhetetlennek tartják, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) biztosítson megfelelő összeget a folyóiratok megjelenésére, és pótolja "a szakmai kollégiumok által véghezvitt átcsoportosítással kieső forrásokat".

Felidézték: az NKA bizottsága idén mindössze 350 millió forintot szánt folyóiratok támogatására, ez az összeg megítélésük szerint még a kiemelt lapok megjelentetésére sem elegendő. Azt írták: az idei indítókeret jelentősen kevesebb, mint a folyóirat-kiadás kollégiumának tavaly rendelkezésére álló 655 millió vagy a tavalyelőtti 633 millió forint.

Hozzátették: az NKA szakmai kollégiumai az elmúlt hetekben saját keretükből kicsivel több mint 158 millió forinttal egészítették ki a megítélt 350 milliót, hogy elkerüljék a folyóiratok "azonnali ellehetetlenülését".

Felhívták a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a szakmai kollégiumok által végrehajtott kényszerű átcsoportosítás "egyéb fontos területektől, a többi között az irodalmi ösztöndíjaktól von el forrásokat".

Közleményükben hangsúlyozták: a forráskivonás alapjaiban érinti a kortárs irodalom közvetítését, jelenét és jövőjét, ugyanis olvasók nélkül nem létezhet kortárs irodalom. A színvonalas határon túli és vidéki folyóiratok ellehetetlenülése ráadásul nem pusztán egy sajtótermék, szellemi műhely megszűnéséhez vezethet, hanem "a helyben gondozott, Kárpát-medencei fókuszú kultúraközvetítés és értékteremtés felszámolásához is" - olvasható.

Álláspontjuk szerint az NKA ez idáig a magyar nemzeti kultúra, így a magyar irodalom legfőbb támogatója volt, az alap "szellemiségével ellentétes intézkedés" azonban veszélybe sodorja a hazai és határon túli magyar folyóiratok, portálok megjelenését. Úgy fogalmaztak: "Irodalmi életünk, ezen belül folyóirat-kultúránk fenntartása alapvető nemzetstratégiai érdek, nem leépítésére, hanem nagyarányú fejlesztésére volna szükség."

Címlapról ajánljuk
Néhány napig kicsit a miénk is a gazdagok játékszere

Néhány napig kicsit a miénk is a gazdagok játékszere

A május 30-i, budapesti Bajnokok Ligája-döntő vitán felül a klubfutball-idény legnagyobb eseménye, nem kevesek szerint az esztendő legfontosabb európai sporteseménye. Az Infostart a hátralévő napokban sorozatban igyekszik felvázolni, miből nőtte ki magát ez a sorozat, mi volt az 1992-es nagy váltás oka és alapja, miért vált a legerősebb bajnokságokban akár a negyedik-ötödik hely elérése is „élet-halál” kérdéssé, kik voltak az eltelt immár több mint hetven év legfontosabb szereplői, s nem utolsósorban: miért kaphatta meg a klubfutball jelenében a legszűkebb elittől messze lévő Magyarország a rendezés jogát.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Közelebb került az USA és Irán a megegyezéshez, a forint is meglovagolhatja a geopolitikai fordulatot

Közelebb került az USA és Irán a megegyezéshez, a forint is meglovagolhatja a geopolitikai fordulatot

Szerda délután nagyot erősödött a forint az euróval és a dollárral szemben, előbbi jegyzése 360, utóbbié 310 forint alá süllyedt. A mozgások hátterében vélhetően a közel-keleti háborúból érkező kedvező hírek álltak. Mivel az iráni béketárgyalásokkal kapcsolatos remények csökkentették a menedékeszközök iránti keresletet, az amerikai dollár hathetes csúcsa alá süllyedt. Ezzel párhuzamosan az ausztrál dollár a váratlanul megemelkedő munkanélküliségi ráta hatására gyengült.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×