A Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa berlini nyilatkozatában kiemelte, hogy Kertész Imre halálával az irodalom nemcsak egy "karizmatikus Nobel-díjast" veszített el, hanem az egyik legkiválóbb esszéistát.

A magyar író a holokausztról szóló könyvei révén "egy pillanatra megállította a történelmet", és megrázó élményeinek mesteri rögzítésével "új hangot hozott történelmünk legsötétebb éveinek emlékezetébe" - tette hozzá Monika Grütters.

Kertész Imre nagyszerű író volt, munkássága "hiteles és érthető hang", amely "csendesen óva int". Alkotásai a következő nemzedékeknek is emlékezetes, mély nyomot hagyó "történelemkönyvek" lesznek.

A "keserű tapasztalatai" ellenére a németek iránt érzett megbecsülését a Berlinben eltöltött évek után azzal a nemes gesztussal is kifejezésre juttatta, hogy a Berlini Művészeti Akadémiára bízta archívumát - áll a német kulturális államminiszter közleményében, amely szerint Németország mindezért köszönettel tartozik Kertész Imrének.

Kertész Imre csütörtökön, életének 87. évében, hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el budapesti otthonában.

A Sorstalanság szerzője jelentős életművet alkotott a holokausztról

Az első magyar Nobel-díjas író, a Sorstalanság szerzője jelentős életművet alkotott a holokausztról - írta honlapján Kertész Imréről halála napján a Le Figaro.

A francia konzervatív napilapban Bruno Corty írta, hogy 2004-ben, a normandiai partraszállás hatvanadik évfordulóján a magyar író Berlinben felidézte, hogyan ujjongott 1944-ben a hír hallatán, pedig sárga csillagot viselt és erre többen figyelmeztették is. Néhány héttel később, miközben Európa lassanként felszabadult, a gyerek Kertész Imrét Auschwitz-Birkenauba deportálták - emlékeztetett a lap.

Az életrajzi elemek ismertetése után a Le Figaro kiemelte, hogy a Sorstalanság című regényt 1975-ös megjelenésekor teljes érdektelenség kísérte Magyarországon.

"A pátoszmentes, távolságtartó szöveg a deportálás hónapjairól szól. Hatalmas, felkavaró és provokáló mű. Egy gondtalan, szerelmes kamasz tekintetén keresztül látjuk a háborút, aki félelmek nélkül indul a teli vagonban a munkatáborba. Auschwitzba érve leírja, ahogyan a nők kisminkelték magukat és hogy egyedül a jól ápolt német katonák tűntek nyugodtnak a hangzavar közepén" - olvasható a lapban.

A kritikus az életműből kiemelte az 1988-ban megjelent A kudarc és az 1990-es Kaddis a meg nem született gyermekért című műveket, amelyek "a táborok emléke által örökké kísértett életről" szólnak.

Kertész ezekben a regényeiben arról ír, hogy a másik totalitarizmus, a kommunizmus mindent megtett azért, hogy a Sorstalanság ne jelenjen meg.

A regény 1990-es külföldi kiadása jelentette az író számára az elismerést. Lassanként egyre nagyobb közönséget szerzett az egész világon. A rendszerváltást követően hazájában is felfedezték, az árnyékból a kamerák kereszttüzébe került, 2002-ben pedig megkapta a Nobel-díjat.

A balliberális Le Monde szerint Kertész számára - azok után, hogy más holokauszt-túlélőkkel ellentétben nem lett öngyilkos -, az élet az alkotás szinonimája volt, amellyel az értelmetlennek akart értelmet adni.

Úgy vélte, hogy az élet alapelve a rossz, a jó pedig irracionális dolog, s egész életművében azt kereste, hogyan lehet ezzel a gondolattal leélni az életet. Florence Noiville, a cikk szerzője arra hívta fel a figyelmet, hogy Kertész "atonális nyelvezetét" - amelyet nagyon személyes mondatszerkesztés, valamint a látszólagos higgadtság és a szarkasztikus távolságtartás különös ötvözése jellemez -, Camus-től vette át közvetett módon, miután 25 évesen elolvasta a francia író Közöny című regényét.

A végső kocsma című művét leszámítva, amelyben "elképesztő megjegyzéseket tesz Európáról és az iszlámról", mindig mély felvilágosultság és kivételes nagyvonalúság jellemezte Kertészt, akár akkor, amikor kézen fogja az olvasót és a Balaton vagy a Duna partján vezeti végig, akár akkor, amikor zenéről, Bachról, Wagnerről, Schönbergről vagy "régi öreg barátairól", Musilről, Arendtről, Thomas Mannról, Beckettről és főleg Kafkáról ír.

"A halálra, amelynek szele olyan korán és olyan közelről megérintette, Kertész Imre bizonyos szempontból folyamatosan készült. Ő, aki találkozott a barbarizmussal, soha nem veszítette el a közép-európai írók annyira tipikus humorérzékét. Egy nap, amikor a párizsi Hotel Raphaelben járt, azt mondta mosolyogva: bizonyára nem jó halottnak lenni, de idővel meg kell tanulnunk" - írta a Le Monde.

Osztrák kulturális miniszter, berlini főpolgármester

"Nagy óva intőként" méltatta Kertész Imrét Josef Ostermayer osztrák kulturális miniszter. Michael Müller berlini főpolgármester korunk egyik legjelentősebb szerzőjeként emlékezett a csütörtökön elhunyt Nobel-díjas magyar íróra.

Kertész Imre műveiben a nácik szörnyűséges rémtetteit dolgozta fel, és szüntelenül fellépett a totalitárius rezsimek ellen. És nem riadt vissza a mai Európa szélsőjobboldali áramlatainak kritikai magyarázatától sem - hangsúlyozta közleményében Josef Ostermayer.

Az osztrák szociáldemokrata politikus szerint "nem utolsó sorban a főművén, a Sorstalanságon kereken 13 éven át végzett munka tanúsítja, milyen nagy volt a motivációja, hogy a holokauszt túlélőjeként és a kor tanújaként irodalmi formában dolgozza fel személyes történetét".

Kertész Imre halálával "az irodalmi metropolisz Berlin egy nagy és fontos személyiségét veszítette el" - közölte csütörtökön Michael Müller, a német főváros főpolgármestere.

A német szociáldemokrata párt (SPD) politikusa közleményében kiemelte, hogy Kertész Imre "korunk egyik legjelentősebb írója" volt.

Azzal a döntésével, hogy "a nemzetiszocialista holokauszt túlélőjeként városunkban él és alkot, erőteljes jelzést adott a megbékélésért és a párbeszédért" - tette hozzá.

Berlin mindig is büszke volt és az is marad, amiért "sok éven keresztül városunkból beszélt a teljes őszinteségnek és emberiességnek ez a világszerte meghallgatott hangja" - hangsúlyozta Michael Müller.

Berlin "egy nagy írót gyászol", és kifejezi együttérzését Kertész Imre családtagjainak, barátainak, ismerőseinek és pályatársainak - olvasható a főpolgármester közleményében.

A városvezető felidézte, hogy Kertész Imrét 2006-ban Berlin legmagasabb rangú elismerésével, az Ernst Reuter-emlékéremmel tüntették ki. Az irodalmi Nobel-díjas magyar író 2001-től 2012-ig élt a német fővárosban, a Berlini Művészeti Akadémia 2012-ben nyitotta meg a kézirataiból, leveleiből, naplóiból és egyéb dokumentumaiból álló archívumát.

Kertész Imre csütörtökön, életének 87. évében, hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el budapesti otthonában.

Fischer Iván: "nagyon fáj, hogy elment"

Budapest, 2016. március 31., csütörtök (MTI) - "Nagyon fáj, hogy elment, de jó, hogy a művei fennmaradnak" - méltatta a csütörtökön elhunyt irodalmi Nobel-díjas Kertész Imrét Fischer Iván Kossuth-díjas karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.

"Nagyon szép emlékeim vannak Kertész Imréről. Utoljára talán egy koncerten találkoztunk, amelyről a szünetben haza kellett mennie, mert nem tudott már sokáig egy helyben ülni" - emlékezett a 87. évében csütörtökön elhunyt Kertész Imrére a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.

Fischer Iván felidézte, hogy Kertész Imre "nagyon szerette a zenét, nagyon művelt volt és mindenekfelett kivételesen emberséges". Mint mondta, "nagyon fáj, hogy elment, de jó, hogy a művei fennmaradnak".

Kertész Imre életének 87. évében, hosszan tartó súlyos betegség után hunyt el budapesti otthonában.

Dragomán György: legalább kétévente el kell olvasni a Sorstalanságot

A Sorstalanság olyan jelentős mű, amelyet legalább kétévente el kell olvasni - hangsúlyozta a csütörtökön elhunyt Kertész Imre munkásságát méltatva Dragomán György író, aki személyesen ugyan nem ismerte a Nobel-díjas szerzőt, de, mint mondta, sokat tanult tőle.

A pusztítás könyve, A fehér király és a Máglya szerzője szomorúan emlékezett a 86 évesen elhunyt Nobel-díjas íróra. Mint az MTI-nek elmondta: személyesen nem ismerte, de a Sorstalanság nagyon sokat jelentett számára.

"Amikor először elolvastam, azt éreztem, hogy itt valami nagyon fontos dolog történt. Amit a nyelvvel csinált, abból rengeteget tanultam. Ezt a rettenetes történetet úgy tudta elmesélni, hogy újrateremtette a nyelvet" - fogalmazott Dragomán György, akinek a Sorstalanság annak idején elég korán került a kezébe, és azóta is gyakran elolvassa.

"Mikor a holokausztról kezdünk beszélni, mindjárt vannak fogalmaink arról, hogy mit jelent. Ő azt csinálja, hogy teremt egy olyan körmönfont és elidegenítően reflexív nyelvet, amitől az egész olyan, mintha először látnánk. Egy teljesen idegen történet, ahova idegenként érkezünk meg, és egyszerűen semmilyen elvárásunk nincs arról, hogy ott mi történik. Attól, hogy a nyelvet így szétszedi és újra összerakja, nagyon-nagyon pontos lesz, újra látjuk, amit már láttunk, de most igazán tisztán. Ez a nehéz ebben: úgy elmesélni, mintha először mesélnénk el, és magunk sem tudnánk, hogy pontosan mit mesélünk. Ez szinte lehetetlen feladat, erre csak ő volt képes. Ennek a könyvnek, meg ennek a nyelvnek, amit ő alkotott, ez a legnagyobb erénye. Az ő életének ez volt a lényege, utána minden más arról szólt, hogy ezt elemezze, és megpróbálja megérteni, hogyan jött létre ez a nyelvi konstrukció" - vélte Dragomán György.

Kertész Imre írói nagyságát abban látja, hogy a Sorstalanság egy elmesélhetetlen történetet mesélt el úgy, hogy mindenki számára zsigerileg megrázóan működni tudott. "Erre tette fel az életét, rászánt húsz évet arra, hogy ezt a történetet, hogy a holokausztot hogyan lehet gyermekként, emberként átélni, úgy mondta el, ahogy azt előtt senki más és utána sem."

Dragomán György arról is beszélt, hogy a Sorstalanság, a Kudarc és a Kaddis a meg nem született gyermekért című Kertész-könyvekre úgy tekint, mint egy nagyszerű trilógiára, és az esszéit is szereti. "Azt gondolom, nagyon fontos író, a Sorstalanságból nagyon sokat lehet tanulni íróként és emberként is" - hangsúlyozta Dragomán György.