Infostart.hu
eur:
361.13
usd:
316.53
bux:
141297.04
2026. július 20. hétfő Illés

A mohácsi busójárással ismerkedtek Horvátországban

A mohácsi busójárással, annak hagyományaival és magukkal a busókkal is megismerkedhettek az érdeklődők Zágrábban szombaton.

Szekó József, Mohács polgármestere köszöntőjében kiemelte: nagyon örül, hogy a busók a horvát fővárosba is meghívást kaptak.

"Habár a busójárás világhírű, és 2009-től az UNESCO szellemi kulturális örökség része, külön jelentőséggel bír számunkra, hogy itt, Horvátország fővárosában is bemutatkozhattunk" - mondta, majd hozzáfűzte, hogy ez azért is megtisztelő, mert a busójárást a 1700-as években Magyarországon, azon belül is Mohácson és környékén a horvátok, illetve a sokác közösségek honosították meg.

Mohács polgármestere kiemelte, hogy Milan Bandiccsal, Zágráb polgármesterével folytatott beszélgetése során megállapodtak abban, hogy szorosabbra fűzik a két város kapcsolatát.

Zágráb polgármestere, aki maga is részt vett a rendezvényen, reményét fejezte ki, hogy a két város rövidesen hivatalosan is testvérvárosi megállapodást létesíthet.

Bandic elégedettségének adott hangot, hogy Magyarország Zágráb szívében - a Jelasics tér melletti Európa téren - két évvel ezelőtt egy impozáns épületben megnyitotta a magyar kulturális intézet kapuit, és bízik abban, hogy a létesítmény még nagyon sokáig hirdeti majd a magyar és európai kultúrát a városban.

Szekó József meghívására Milan Bandic februárban ellátogat a mohácsi busójárásra.

A beszédek után ötven mohácsi busó, kereplőkkel és tamburakísérettel elindult az Európa térről Zágráb főterére, a Jelasics térre, ahol ízelítőt adtak a busójárásból a járókelőknek. A táncos, zenés felvonuláshoz számos helyi és turista is csatlakozott, akik a tér közepén együtt táncolták a kólót a busókkal.

Egy nappal korábban Minoric Tünde néprajzkutató busókról szóló előadását hallgathatta meg a szép számban összegyűlt közönség. A Zágrábi Magyar Intézetben színes fotókból és busóálarcokból álló kiállítás is nyílt, amely január 25-ég ingyenesen látható.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a legfőbb ügyész mandátumának lezárását javaslom az államfői szerepet ellátó házelnöknek

Velkey György László külügyi államtitkár napirend előtt azt mondta hétfőn a parlamentben, hogy kezdeményezi a nemzetbiztonsági bizottságnál Szijjártó Péter és a BYD ügyeinek nemzetbiztonsági vizsgálatát. Magyar Péter miniszterelnök válaszában támogatta ezt, és hozzátette: arra kéri a jelenleg az államfői jogokat gyakorló Forsthoffer Ágnes házelnököt, hogy terjessze a Ház elé Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész mandátumának lezárását.
Az iráni hírek után visszatért a bizonytalanság a tőzsdékre

Az iráni hírek után visszatért a bizonytalanság a tőzsdékre

Bizonytalan a hangulat a világ tőzsdéin, az iráni háborúval kapcsolatos fejleményekre figyelnek a befektetők. Délután enyhe hangulatjavulás alakult ki, miután nemzetközi sajtóban arról jelentek meg információk, hogy a közvetítők a csapások tíznapos felfüggesztését javasolták az iráni–amerikai ideiglenes megállapodás újjáélesztése érdekében. A hangulat azonban ismét elromlott, miután a jemeni húszik tengeri blokádot hirdettek Szaúd-Arábia ellen. A közel-keleti hírekre az olajárban is csapkodás látszik. Közben lassan beindul a negyedéves jelentési szezon, így a fókusz a vállalati eredményekre terelődik, itthon viszont a hét eseménye az MNB holnapi kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×