Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Máté Gábor: nekünk a közönségért kell dolgozni

Fejben már megvan az igazgatói pályázata Máté Gábornak, aki a következő öt évre is pályázik a Katona József Színház vezetésére. A teátrum igazgatója arról is beszélt az Inforádió Aréna című műsorában, hogy a nyári szünetben megújul a Katona József Színház kisebbik játszóhelye, a Kamra.

A felújítással kapcsolatban Máté Gábor elmondta: szép összeget kaptunk, nagyon megnyugtató és nagyszerű dolog, hogy a főváros most támogatja a Katona József Színház továbbéléséhez szükséges színháztechnikai eszközök beszerzését, és a területének bővítését.

Kifejtette: a csúcsra járatott darabtermés miatt a Kamra falai szűkösek, és most nagyon úgy tűnik, hogy a pincerendszerben egy jó pár négyzetmétert magunkévá tehetnénk. Ennek a bérléséhez, illetve kivásárlásához, és a munkálatok elvégzéséhez kapunk pénz.

Máté Gábornak jövő év elején jár le a mandátuma. Ezzel kapcsolatban az intézmény igazgatója elmondta: a következő öt évre is pályázik a színház vezetésére. Hozzátette: fejben már megvan a pályázat, de még le kell írni. A fővárosi közgyűlés már elfogadta a kiírást, de még van idő arra, hogy megírjam.

Nem hiszem azt, hogy a Katona József Színház vezetésén változtatni kellene - közölte. Nyilván szeretném, ha azok a dolgok, amik eddig látszódtak a változás hatására, ki tudnának teljesedni, még jobban tudjunk dolgozni, még erősebb előadások szülessenek, és még tevékenyebben részt tudjunk venni egy társadalmi párbeszédben. Ezt elég fontosnak tartom - fogalmazott.

Emellett fontosnak tartom azt is, hogy a színházi szakma, amiben élünk, lenyugodjon. Mert attól, hogy a színházi szakma átvette ezt a megosztottságot, ami a társadalomban olyan égető probléma, ettől a színházakra is mint valami botrányos helyekre lehet gondolni. Szinte kéthetente robbannak ki különböző feszültségek a szakmán belül, amit én rendkívül rossznak tartok. Nekünk előadásokat kell csinálni, és a közönségért kell dolgozni - hangsúlyozta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Az AI már a Google pénznyomdáját is megakasztotta, eltűnt a készpénz

Az AI már a Google pénznyomdáját is megakasztotta, eltűnt a készpénz

Brutális összegeket költenek a tech cégek beruházásokra, viszi a pénzt a grafikus processzor és az AI gyorsító, az adatközpont és az AI modellek fejlesztése. Akkora összeget emészt fel ez az egész, ami miatt a nagyvállalatok leállították a saját részvény vásárlásokat, visszavágják az osztalékot, hitelt vesznek fel és kötvényt bocsátanak ki gigászi volumenben. Állatorvosi lónak tökéletes az Alphabet, minden benne van, ami most a tech szektorban történik, egy kis SpaceX és Anthropic, nagy bevétel- és profitnövekedés, de közben elszálló költségek, negatív cash flow, utóbbira a 2004-es tőzsdei bevezetés óta nem volt példa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×