Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Országos turnéra indult a Fővárosi Nagycirkusz

Húsz várost érintő turnéra indult a Fővárosi Nagycirkusz, az országjárás első állomása a Pest megyei Veresegyház, ahol szombaton látványos nyílt nappal várják a családokat - közölte Kriza Zsigmond, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a turnéról tartott pénteki sajtótájékoztatón.

Kriza Zsigmond kiemelte, hogy ez az első egész idényre szóló turnéja a Fővárosi Nagycirkusznak. Az országos bemutatkozás célja, hogy bemutassák a közönségnek: a cirkusz modern, dinamikusan fejlődő, látványos műfaj. Emellett nagy hangsúlyt helyeznek a társadalmi felelősségvállalásra is: minden helyszínen vendégül látnak hátrányos helyzetű gyerekeket, akik egyébként nem jutnának el cirkuszba.

A turnén közönség találkozhat mások mellett az olasz Redi Monticcio tigriseivel, a román Alexander csoporttal, valamint bemutatkoznak a műsorban a Baross Imre Artistaképző növendékei is.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×