Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.03
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Elhunyt Jánosházy György költő

Életének 93. évében elhunyt Jánosházy György költő, műfordító, kritikus és szerkesztő - adta hírül csütörtökön a vasarhely.ro erdélyi hírportál.

Jánosházy György 1922. június 20-án született Kolozsváron. Az unitárius kollégium elvégzése (1942) után a Bolyai Tudományegyetemen jogtudományi, majd a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán rendezői oklevelet szerzett. Szerkesztője volt egyebek mellett az Erdély, az Igazság, a Művészet és a Korunk című erdélyi lapoknak, a kolozsvári Állami Magyar Opera dramaturgjaként és rendezőjeként is dolgozott 1949 és 1958 között.

1969-től 1990-ig a marosvásárhelyi Igaz Szó című folyóirat főszerkesztő-helyettese volt, majd 1991-ig ugyanezt a funkciót töltötte be az Igaz Szó utódánál, a Látónál.

Markó Béla, a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjának elnöke csütörtökön az MTI-hez eljuttatott nekrológjában kifejtette: Jánosházy György halálával olyan értelmiségit veszített Erdély magyar kultúrája, aki a legnehezebb időkben is mércének számított a közéletben. Sok műfajú alkotó volt, de akár költőként, akár román, angol, francia, olasz, spanyol, katalán, német szerzők fordítójaként, akár irodalmi tanulmányok vagy operaszövegek szerzőjeként ugyanaz az értékközpontúság és pontosság, biztos értékítélet jellemezte.

"Hallgatásának is fontos üzenete volt, hiszen 1947-es, Az őrült nagyúr jármában című első kötete után sokáig nem jelentetett meg újabb önálló verseskönyvet. Viszont számos magas színvonalú fordításkötetet, művészeti monográfiát jegyzett, esszéi, tanulmányai ugyancsak folyamatos alkotókedvét bizonyították, és módot adtak neki arra is, hogy egy zárt társadalomban ablakot nyisson olvasóinak a világkultúrára" - olvasható a nekrológban.

Hozzátette: az 1989-es rendszerváltozás után ismét teljes energiával tért vissza a költészethez, szonettkönyvek sorával gazdagította a magyar irodalmat, s közben több Shakespeare-drámát újrafordított, és a világirodalom klasszikusait is értő, míves fordításban adta a magyar olvasók kezébe.

Címlapról ajánljuk
Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Cser-Palkovics András: a kormányzat mintha nem bízna eléggé az önkormányzatokban

Az önkormányzatok a decentralizációra vonatkozó igényét, a régiós és testvértelepülési szintű összefogás szükségességét, az uniós pályázati pénzek megszerzésének fontosságát, a szolidaritási elv megfelelő alkalmazását is kiemelte Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Magyar Péter videón üzent, máris találkozott Robert Ficóval is Brüsszelben

A Visegrádi Négyek kormányfői külön találkozót tartottak Brüsszelben az EU-csúcs előtt szerdán késő este. Csütörtökön a „Kohézió barátai” csoport, majd az Európai Néppárt vezetői következnek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Összeomlóban az Ukrajna mögötti szövetség, Zelenszkij tűzszünetet akar - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Megreccsent az Ukrajna mögötti szövetség: a Trumppal való szakításról beszélt tegnap Zelenszkij, Németországban háborús bűncselekményekkel vádoltak meg egy ukrán szabotőrcsoportot, a francia elnökválasztás várományosa pedig teljesen leállítaná a fegyverek transzferjét Kijevnek. Zelenszkij elnök többször is arról beszélt tegnap, hogy Ukrajna tűzszünetet szeretne, Oroszország azonban egyelőre fittyet hány Kijev és a Nyugat felvetésére. Közben dübörög Észak-Donyeckben a Vivaldi hadművelet: az ukrán erők három falut foglaltak vissza Liman mellett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×