"Nem akartam színész lenni, ide keveredtem" - árulta el a Kossuth-díjas színművész. Mint fogalmazott, az életét állandó tűnődés kísérte - egy unalmas folyamatosság volt - és állandó "mínuszt" érzett maga és a környezete között. Haumann Péter úgy emlékezett, félt a körülötte lévőktől, távol tartotta magát tőlük, bár szeretett volna mindig közéjük kerülni - meg nem is.

Hozzátette: "a dolog lényege már jó volt, az áthidalhatatlannak tűnő távolságot magamban kipótoltam és ez óhatatlanul is a színészet felé tessékelt. Kicsit úgy jártam az egésszel, mint az ősember, aki, ha nem sikerült a vadászat, felrajzolta a barlang falára a sikeres vadászatát."

Haumann Péter szerint, a művészet lényege is ebben rejlik, "elérni az elérhetetlent."

A színművész a társulathoz való tartozásról úgy vallott: szeretne is közéjük tartozni, meg nem is. "Mindig bennem marad az a távolságtartás, ami végig kísérte az egész eddigi pályámat. Rajongok értük, de folyton azt figyelem, hogy mit kellene máshogy csinálni."

A Haumann Péterrel készült teljes interjút meghallgathatja, ha ide kattint.