Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Fekete György magyar alkotásokat szeretne látni a Műcsarnokban

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tulajdonába adott épületekkel kapcsolatos tervekről, programokról nyilatkozott a Magyar Nemzetnek a szervezet elnöke.

Fekete György a lap szombati számában közölt interjúban elmondta: a Pesti Vigadót március 14-én szeretnék megnyitni. A pluszmunkák miatt a kormány a rekonstrukció befejezését újabb 1,2 milliárd forinttal támogatta. A beruházó továbbra is a Művészeti és Szabadművelési Alapítvány, a határidő december vége. Az átvétel mintegy tíz hatósági eljárással jár, ami akár februárig elhúzódhat.

A Műcsarnokban jórészt magyar alkotásoknak kell szerepelniük az MMA elnöke szerint. A Műcsarnok 2014-es programjában tizenkét külföldi, egy zenei és két hazai képzőművészeti kiállítást terveztek, ezen jövőre csak kis mértékben lesz módjuk változtatni - mondta. Hozzátette, a Műcsarnok átvétele több hónapot késik, mivel az ingatlan osztatlan közös tulajdonban van, és ennek rendezése sok időt vesz igénybe.

Fekete György szerint nem biztos, hogy pályázatot kell kiírni a Műcsarnok igazgatói posztjára. Ha például marad a közhasznú társasági forma, a kormány kezdeményezésére megvizsgálják a nonprofit kft. átvételének lehetőségét is - mondta.

"Fontosnak érezzük, hogy olyan ember irányítsa az intézményt, hogy az MMA-nak ne igen kelljen beleszólnia szakmai kérdésekbe, s hogy a Műcsarnok és a Szépművészeti Múzeum, már csak a potenciális látogatók nagy száma miatt is, egyeztesse programjait" - fejtette ki.

A november 1-jétől az MMA tulajdonába kerülő Hild-villa az akadémia kutatóintézetének adhat majd otthont megközelítőleg egy év múlva.

Az MMA elnöke beszélt arról is, hogy az akadémia évente négyszer 1000-1500 példányban megjelenő folyóiratát várhatóan december elején lehet majd kézbe venni, a szerkesztőség már felállt, a főszerkesztő Kulin Ferenc irodalomtörténész lesz.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×