Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 20. péntek Klaudia

Képriport: dedikáló szerzők az Ünnepi Könyvhét forgatagában

A váratlan nyári forróság elől a napernyők alá húzódtak az írók, és a közönség is szívesebben időzött az árnyékban lévő standoknál a 81. Ünnepi Könyvhét negyedik napján, vasárnap a Vörösmarty téren.

A Könyvheti Olvasóklub fiatal házigazdái szerint eddig az idősebb korosztály vette legtöbbet igénybe a tavaly indított szolgáltatást, amelynek keretében a könyvújdonságokat néhány órára ki lehet kölcsönözni. "Főként szépirodalmat, szakkönyveket kerestek, illetve most elég sokan érdeklődtek a Magyarország történelmével, főleg a Trianonnal kapcsolatos könyvek iránt" - mondta az MTI-nek a könyvhéten szakmai gyakorlaton lévő Békei Anna, az egyik könyvkereskedelmi szakközépiskola tanulója, aki szerint sokan a könyvklubba húzódnak a tűző nap elől.

Hozzátette, ő úgy látja, hogy a gyerekkönyvek közül az idén Bartos Erika könyvei a legnépszerűbbek, de sokan érdeklődnek az idegen nyelvű könyvek iránt is. Mint fogalmazott, a könyvklub főleg azoknak lehet segítség, akiknek nincs kedvük végigjárni valamennyi standot, hiszen itt az összes újdonságot kézbe vezetik.

A könyvhéten először szerepel a pár hónapja nyílt Magyarország Első Könyvsiker Kölcsönzője. Sipos László, a cég tulajdonosa elmondta, hogy sok könyvpiaci szereplő meglepődött a vállalkozás sikerén. "A könyvsiker szó talán egy kicsit félrevezető, hiszen nemcsak bestsellerekkel foglalkozunk, hanem igyekszünk minél szélesebb spektrumot lefedni a szépirodalomtól az ismeretterjesztő könyvekig" - magyarázta Sipos.

A vállalkozás alapgondolataként az emelte ki, hogy a magas könyvárakat kölcsönzéssel kompenzálják, azaz, ha egy könyvet valaki megvásárolt, de az mégsem tetszik neki, 15 napon belül visszaviheti a boltba, ahol ötszáz forint "kölcsönzési díj" fejében visszaveszik azt.

Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a vásárlók 60 százaléka hozza vissza a kötetet, a többiek inkább megtartják. "Kicsit drágábbak vagyunk, mint a könyvtár, de nálunk a legfrissebb könyvek is megtalálhatók" - érvelt. A legnépszerűbb kiadvány eddig az Alkonyat-sorozat negyedik része, a Hajnalhasadás volt, de sokan keresték Dan Brown Az elveszett jelképét, a könyvhéten pedig Esterházy Péter Esti című kötetét.

A pavilonok között több külföldi is nézelődött, német diákok egy csoportja például arról érdeklődött, vajon minden hétvégén ekkora könyvvásárt rendeznek-e Budapesten. Szavaikból kiderült, vásárolni nem fognak, de szeretik a vásári forgatagot. Ugyanakkor elárulták, bár Esterházy Péter neve ismerős számukra, más magyar szerzőt nem tudnak megemlíteni.

A könyvhét keretében vasárnap is számos író dedikált. Délután az egyik leghosszabb sor Sólyom László köztársasági elnök asztala előtt kígyózott a Vörösmarty téren. Volt aki, aki az Egy elnökség lenyomata című kötet több példányára is szerette volna megszerezni az államfő aláírását.

Címlapról ajánljuk
Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

Egy rémálomban ünnepli Irán a perzsa újévet: rettegés a bombázásoktól – és remény a megújulásra

A háromezer éves ünnep, a perzsa újév előestéje Iránban hagyományosan a készülődéssel telik: ez a megújulás ünnepe. Most viszont a rettegés uralja az embereket. Rengetegen félnek az izraeli–amerikai bombázások miatt – de azok is rengetegen vannak, akik félnek ugyan, de boldogok, mert csaknem fél évszázados iszlamista diktatúra után reménykednek, hogy elsöprik végre az ősi országot uraló terrorrezsimet – jelentette a BBC helyszíni munkatársa.

Orbán Viktor: a nemzeti összefogás az egyetlen erő, ami képes megvédeni a magyarok pénzét

Újítsuk meg a háborúellenes szövetségesünket – fogalmazott Orbán Viktor az országjárása szentendrei állomásán péntek este. A miniszterelnök kiemelte, minden magyarnak tudnia kell: vagy kiállunk a magunk érdeke mellett és nemzeti kormányt választunk, vagy egy ukránbarát kormány odaadja a magyarok pénzét Kijevnek és megszünteti a rezsicsökkentést.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×