Infostart.hu
eur:
354.58
usd:
310.37
bux:
139081.97
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Macskaakrobata és karikazsonglőr is fellép a budapesti cirkuszfesztiválon

Monte Carlo után hamarosan Budapest is otthont ad a világ egyik legrangosabb cirkuszfesztiváljának. A nyolcadik alkalommal megrendezendő megmérettetésre a világ legszínvonalasabb produkcióit felvonultató artisták érkeznek, hogy január 21. és 25. között mérjék össze tudásukat.

A világ legrangosabb artistái mutatkoznak be a 8. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztiválon, amit csütörtöktől keddig rendeznek meg a Fővárosi Nagycirkuszban - mondta az InfoRádióban Pósfai Zoltán, a Magyar Cirkusz és Varieté szóvivője.

A fesztivál egyben verseny is, ahol az artisták tudását zsűri értékeli és pontozza, így áll össze a legjobbakból a gálaműsor.

A szervező szerint, bár a világon a Monte Carlo-i a legrangosabb cirkuszfesztivál, már az is nagy presztízst jelent, ha valaki részt vehet a budapesti megmérettetésen, hiszen a vezetőség több száz jelentkezőből választja ki a legjobbakat, a győzteseknek pedig van miért örülniük.

Idén a vendégek megcsodálhatnak többek között egy venezuelai bohócot, egy olasz karikazsonglőrt, egy lett macskaakrobatát, és egy ukrán oroszlánt is. Összesen 30 produkció indul a versenyen, őket két csoportba osztották, A és B csoportba, mindkettő három alkalommal látható a Fővárosi Nagycirkuszban.

A vendégek emellett Vladiszlav Goncsarov produkcióját nézve szemtanúi lehetnek annak, hogy nem kell az oroszlánt ostorral kényszeríteni, hogy szájába vegye az idomár fejét.

Hanganyag: Fehér Anna Magda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Órákon belül lépnie kell a lakosságnak, a vízhálózat összeomlása fenyeget – ezek az érintett települések

Órákon belül lépnie kell a lakosságnak, a vízhálózat összeomlása fenyeget – ezek az érintett települések

Van, ahol a lakosság a figyelmeztetés és a korlátozás kiadása ellenére sem spórol úgy, ahogy kellene, sőt, nőtt a vízfogyasztás. Újabb, súlyosabb korlátozásokat rendeltek el, miután az ivóvíz kifogyott vagy vészesen fogy több, Budapest környéki településen.

Magyar Péter: megállás nélkül dolgozik Magyarországért a kormány

Hétvégi kormányülés után, hőségriadó idején tart újabb kétnapos rendkívüli ülést az Országgyűlés, Magyar Péter miniszterelnök ismét felszólalt napirend előtt. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is szavazhatnak a képviselők, akik lefolytatják a vitát az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról és a polgármesterek fizetéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×