Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Négyen pályáztak a Szegedi Nemzeti Színház élére

Négy pályázat érkezett a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatói posztjára. A képviselő-testület várhatóan február 15-én dönt az új igazgató személyéről, aki 2008. júliusától öt éven át vezeti az intézményt. A szegedi színház az egyik legnagyobb költségvetéssel működő vidéki teátrum, évi 1,2 milliárd forinttal gazdálkodik.

Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgató-karnagya, Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóhelyettese, valamint a csongrádi megyeszékhelyen tavaly megnyílt kulturális intézmény, a Reök-palota igazgatója, Korcsmáros György, a győri Nemzeti Színház volt főigazgatója, illetve Maczelka Noémi, a Szegedi Tudományegyetem Zenetudományi Karának tanszékvezetője adott be pályázatot a főigazgatói posztra.

Botka László polgármester az InfoRádióban elmondta: a pályázóknak arról kellett beszámolniuk, hogyan fejlesztenék az intézmény opera-, balett-, prózai, valamint szimfonikus zenekari szekcióját.

Elmondta azt is: az eddigi főigazgató, Székhelyi József még tavaly bejelentette, hogy nem indul ismét a posztért.

A pályázatokat előzetesen egy háromtagú szakmai testület tekinti át, a munkára Vass Lajost, az Operaház főigazgatóját, Körmendy Ferenc kulturális főtanácsadót és Selmeczi Györgyöt, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanszékvezetőjét kérték fel.

Utánuk a város kulturális bizottsága véleményezi a pályázatokat, a közgyűlés pedig várhatóan február 15-én dönt. Az új főigazgató 2008 júliusától veszi át a posztot öt évre.

Hanganyag: Seres Gerda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Nagyon kínos ügybe keveredett az FBI

Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×