Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Az emlékezetes mozdulatok főszereplői

Átadták a legjobb epizódistáknak járó Aase-díjakat. Az elismerést idén Tanai Bella, Fekete Györgyi, Mihály Pál és Lugosi György vehette át. A díjat Gobbi Hilda alapította, és minden évben négyen kaphatják meg.

Gobbi Hilda végakaratában az emlékezetes percek, pillanatok, szavak, mozdulatok főszereplői, vagyis az epizodisták számára alapította meg az Aase-díjat.

Az alapító okiratban így ír erről: "Színészi pályafutásom során számos kiemelkedő színészegyéniséget ismerhettem meg, egy-egy alakításukat ma is őrzöm, gazdagabb vagyok általuk. Sajátossága a színészi munkának, hogy a főszereplő több felvonáson keresztül vonja magára a figyelmet. Az epizodistának csak néhány perce pillanata van, tömörít, mint az író, amikor epigrammát alkot."

A díj elnevezése egyébként Henrik Ibsen: Peer Gynt című drámai költeményéhez kapcsolódik. Az alapító Gobbi Hilda számos kiváló alakítása közül az egyik éppen Aase anyó felejthetetlen megformálása volt. Rövid szerep, de felejthetetlen alakításra nyújt lehetőséget.

Idén a Vígszínház nyugalmazott művésze, Tanai Bella részesült Aase-díjban, de megkapta az elismerést Fekete Györgyi, az Egri Gárdonyi Géza Színház tagja, Mihály Pál, a Pesti Magyar Színház művésze, a Kolozsvári Magyar Állami Magyar Színház örökös tagja, és a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze Lugosi György is.

Az elismerést odaítélő kuratórium nevében a Bajor Gizi Színészmúzeumban Molnár Piroska színművésznő köszöntötte a díjazottakat.

Mint mondta, Gobbi Hilda olyan művészeknek szánta a díjat, akik színészetük nagy részét nem sztárszerepekben töltik, hanem úgy vesszük őket észre, és úgy tarjuk meg őket az emlékezetünkben, hogy a színpadon, ha rövidebb ideig is, de mindig hihetetlen erővel vannak jelen.

Az első Aase-díjakat 1989-ben adták át. Azóta az elismerést megkapta Földi Teri, Pártos Erzsi, Tyll Attila, Csomós Mari, Gáti József, Hunyadkürti György, és Gosztonyi János is.

A díjat odaítélő kuratóriumban Molnár Piroska, Felföldi Anikó, Csikos Sándor, Epres Attila és Õze Áron foglal helyet 2005 óta.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Szellőztetni nem elég – Indul a fűtési szezon, fontos intelmekkel

Hamarosan kezdődik a fűtési szezon, ennek érdekében pedig érdemes megnézetni a családi házak kéményeit egy kéményseprővel – mondta el az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: a szén-monoxid-szennyezés elkerülése érdekében a nyílászáróba légbevezetőt is kell szerelni, nem elég az egyszerű szellőztetés.

Gáspár Sándor: „még nincsen kész a leltár”

A hazai filmművészetben végzett kiemelkedő munkásságáért életműdíjjal tüntették ki Gáspár Sándort az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most 70 éves és eddigi pályafutása során több mint hetven filmben szerepelt. Az InfoRádió az életműdíjról kérdezte Gáspár Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Tisza-kormány: elkészült a belügyi ágazattal kapcsolatos törvénycsomag, zajlik a csatlakozás az Európai Ügyészséghez

Görög Márta igazságügyi miniszter közleményben tájékoztatott az európai ügyészséggel kapcsolatos csatlakozási folyamat állapotáról. Mint a közlemény kiemelte: jelenleg a magyar jogszabályok megalkotása zajlik annak érdekében, hogy elkezdődhessen az a jelölési folyamat, amely végén a Tanács választ a legmegfelelőbb jelölt közül. Pósfai Gábor bejelentette, hogy megszületett a rendvédelmi dolgozók helyzetét rendező törvényjavaslat, amely mintegy 30 egyéb jogszabályt fog módosítani. A részleteket a következő napokban, fokozatosan hozzák nyilvánosságra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×