Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.49
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Régi slágereit is játssza a Depeche Mode

Negyvenezer embert várnak a Depeche Mode hétfő esti koncertjére a Puskás Ferenc Stadionba, ahol Yonderboi és a Placebo lép fel előzenekarként. A koncert most hosszabb lesz, mint a zenekar márciusi budapesti fellépése volt: a Depeche Mode az új album számai mellett több régi klasszikust is játszik majd.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb jegyeladási sikere volt a Depeche Mode márciusi budapesti koncertje, és szinte mindenhol Európában hasonlóan átütő eredményeket hozott a tavaszi turné. Ezért döntöttek úgy, hogy a legkiemelkedőbb sikerek helyszíneire újra ellátogatnak - mondta az InfoRádióban a Multimedia Concerts ügyvezető igazgatója.

Hegedűs László szerint a zenekar tagjai vasárnap éjfélkor érkeztek Pozsonyból, és az egész hétfői napot Budapesten töltik, ahol magyar barátaikkal találkoznak.

Este a rajongók a márciusinál hosszabb, kibővített show-t láthatnak, hiszen az utolsó lemez számai mellett a régi klasszikus Depeche Mode-számokból is több hangzik majd el, mint a tavaszi turnén - tette hozzá Hegedűs László.

A koncert délután 6-kor kezdődik Yonderboi fellépésével, majd őt követi fél 8-tól a Placebo együttes. A Depeche Mode a tervek szerint fél 9-kor lép színpadra, és 11-ig zenélnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×