Idén Heinrich Heinét ünnepli Németország, 2006-ban van ugyanis a világszerte ismert német költő halálának 150. évfordulója.
Az eseménysorozat egyik nevezetes programja az ebben az évben kiosztásra kerülő Heine-díj átadása, melynek összegét a kerek évforduló alkalmából duplájára, azaz 50.000 euróra emelték. A díjat a Heine-év kezdő eseményeként február 17-én, a költő halálának napján adják át Düsseldorfban.
A Heinrich Heine Társaság idén Alice Schwarzer írót, újságírót és kiadóigazgatót találta a legalkalmasabbnak az elismerésre. A díjat 1972 óta kétévente ítéli oda a zsűri.
Megduplázták a jutalmat a Heine-év alkalmából
Idén ünneplik a költő halálának 150. évfordulóját Németországban. A Heine-év kapcsán számos program és rendezvény várja az érdeklődőket, valamint kiosztásra kerül az idén duplájára emelt Heine-díj is.
Elemzők március 15-ről: két nagy politikai tömböt láttunk, de nem az dönti el a választást, hol voltak többen
Folyamatosan bombázzák az olajállamokat, recseg-ropog Trump katonai koalíciója - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról hétfőn
16 napja tart a háború a Közel-Keleten, egyelőre semmi jele a konfliktus de-eszkalációjának. Ma éjjel intenzív támadás érte Szaúd-Arábiát, a Közel-Kelet egyik legerősebb gazdasági és katonai hatalmát, 60 iráni drónt lőttek le a légtérben. Amerikai források szerint Donald Trump elnök fontolgatja, hogy megszállja az iráni olajexportér nagyjáért felelős Harg-szigetet, ha Irán nem áll le a Hormuzi-szoros blokkolásával. Közben sorra utasítják vissza az országok a részvételt Donald Trump Hormuzi-szorost biztosítani készülő katonai koalíciójában. Izrael állítólag még legalább három hét háborúval tervez. A nap folyamán több támadás is érte az Egyesült Arab Emírségeket, a fudzsairai olajkikötő működését is le kellett állítani. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti háború hétfői fejleményeivel.
Ezt rengeteg magyar autós elrontja: itt az idő, nem szabad tovább várni
Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a téli abroncsok teljesítménye a felmelegedő aszfalton jelentősen romlik, így a halogatás közvetlen kockázatot is jelenthet a biztonságos közlekedésre.
UK won't be drawn into 'wider war' and will work with allies on Strait of Hormuz plan, Starmer says
It comes after Donald Trump said it would be "very bad for the future of Nato" if allies don't help secure the critical waterway for global oil shipping.





