Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
324.68
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Egy, az óceán felszíne alatt készült kép.
Nyitókép: Unsplash

Egy másik ország dunai kikötőjét vásárolta meg Románia

A román kormány megvásárolta a moldovai Giurgiulesti kikötőjét – írja a profit.ro a bukaresti szállításügyi minisztérium közleménye alapján.

A romániai tengeri kikötőket üzemeltető állami vállalat (APM) 62 millió dollárt (mintegy 19 milliárd forint) fizetett ki a Moldovai Köztársaság egyetlen dunai kikötőjéért. Az APM vállalta, hogy minimum 28 millió dollár (közel 9 milliárd forint) értékű beruházásokat hajt végre a kikötőben.

Az APM részvényeinek 80 százaléka a román közlekedésügyi minisztérium tulajdonában van, egy 20 százalékos részvénycsomag pedig egy román befektetési alapé.

Az olajterminállal is rendelkező, tengeri hajók fogadására is alkalmas giurgiulesti kikötő üzemeltetője és többségi tulajdonosa 2004 óta az ICS Danube Logistic holland cég volt, amely az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tulajdonában áll. A kisebbségi tulajdonnal a chisinaui kormány rendelkezett, amely 2023 szeptemberében jelentette be, hogy külföldi partnert keres a kikötő bővítéséhez és korszerűsítéséhez. A bukaresti kormány már akkor jelezte, hogy megvásárolná a moldovai kikötőt.

„Az átvétellel Románia határozottan elkötelezte magát a giugiulesti kikötő fejlesztése mellett, vállalva pozíciójának megszilárdítását az új geopolitikai és gazdasági környezetben. Fontos, a kikötő kapacitásának növelését célzó hosszú távú beruházásokra kerül majd sor" – közölte a szállításügyi tárca.

Giurgiulesti a moldovai-román határ déli részén, a Prut folyó dunai torkolatánál fekszik, a legfontosabb romániai folyami kikötővárostól, Galactól (Galati) mintegy 15 kilométerre. A bukaresti szállításügyi minisztérium szerint elképzelhető, hogy a két várost autópályával vagy gyorsforgalmi úttal kössék össze, a két kikötő pedig partneri viszonyban, egymást kiegészítve működjön.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×