Irán ismét rakétákkal támadta Izraelt szombat hajnalban - jelentette be az izraeli hadsereg, hozzátéve, hogy aktiválták a légvédelmi rendszereket.
Izraeli egészségügyi források szerint a támadásokban nem sérült meg senki, a hadsereg pedig azt közölte, hogy a rakétákat megsemmisítették.
Helyszíni beszámolók szerint nem sokkal a légvédelmi szirénák megszólalása után robbanást lehetett hallani Jeruzsálemben.
A hadsereg mindeközben pénteken arról tájékoztatott, hogy 24 óra alatt több mint 400, nyugat-iráni katonai célpont ellen intézett támadást, a légierő pedig több mint 6500 bombát dobott Iránra a háború kezdete, azaz február 28-a óta. Hozzátette, "a műveletek új szakaszba léptek" azáltal, hogy a fegyveres erők kiterjesztik támadásaikat a fővárosra, Teheránra is, illetve az ország több térségében lévő fegyvergyártó létesítményekre.
A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
Ennél kínosabb talán nincs is az adatlopások történetében: egy hackercsoport feltörte az internetes kalózok után nyomozó FBI rendszerét, és azt állítja: az összes ügynök neve, címe és nyomozása a birtokába jutott. A támadók bizonyítékként megosztották 22 ember adatait.
Andy Burnham brit miniszterelnök a hétvégén úgy nyilatkozott, hogy tisztában van vele, a piacok megnyugtatásához először a költségvetési helyzet valóságával kell szembenéznie, mielőtt nagyobb léptékű gazdasági változtatásokba kezdhetne. A nyilatkozat a kormányzó Munkáspárt éves konferenciája előtt hangzott el, miközben a kormány október 28-i költségvetésére szegeződik minden figyelem.
Az aktív és önálló időskor alapjait már fiatal felnőttként, akár a harmincas éveinkben le kell fektetni a megfelelő életmódbeli szokások kialakításával.