Irán részéről a Hormuzi-szoros lezárásával fenyegetőzni, az tulajdonképpen egy „örökzöld”, hiszen már több évtizede, akkor politikai nyomás alá kerül Teherán, rendre azzal hozakodik elő, hogy általános káoszt tud kirobbantani a régióban, emellett pedig le tudja zárni az említett szorost, ami meghatározó a világ olaj- és LNG-kereskedelmében – mondta az InfoRádióban Tatár Mihály
A fenyegetőzések ellenére valójában sosem zárta le, és erre az Oeconomus munkatársa szerint több nyomós oka is van Iránnak. Az egyik, hogy ez egy olyan lépés lenne, amit nem lehetne többé visszafordítani, vagyis ezek után az Egyesült Államok és a szövetségesei kénytelenek lennének megtámadni Iránt és megváltoztatni a rezsimet, mert nem hagyhatnák, hogy ez precedenssé váljon.
Azért sem igazán érné meg Iránnak lezárnia a Hormuzi-szorost, mert ma már más idők járnak, mint a 70-es évektől a 2000-es évek elejéig jártak: mostanra az Egyesült Államok lett a világ meghatározó olajkitermelője, de más, korábban nem releváns országok is komoly szereplőkké váltak, mint mondjuk Kanada. Emellett az olajpiac amúgy is túlkínálatos, többet is tudnának termelni az olajtermelők, ha akarnának – mondta az elemző.
Végül, de nem utolsó sorban, Irán olyan hosszú ideje fenyegetőzik, hogy már megvannak a különféle stratégiák arra az esetre, ha egy ilyen dolog bekövetkezne: például vannak szárazföldi elkerülő útvonalak, amivel a Hormuzi-szoros blokkolásakor pótolni lehetne a kieső szállításokat, legalábbis egy részüket.
„Ez egy olyan fenyegetés, amit csak egyszer lehet beváltani, és utána valószínűleg vége az iráni vezetésnek, ezért ezt sosem próbálták ki a gyakorlatban”
– emeltet ki Tatár Mihály.
Az Oeconomus elemzője szerint a nagy kérdés, amin az olajpiac is rágódik, hogy milyen most a teheráni vezetés valóságérzékelése. Vajon tisztában van-e azzal, hogy minden geopolitikai tényező amellett van, hogy megtámadják a rezsimet, miközben Irán katonai képessége, illetve a gazdasága is olyan mértékű veszteséget szenvedett el a tavalyi rövid háborúban, hogy abból már amúgy is nagyon nehéz visszajönni – magyarázta.
Az olajpiacnak egyébként nem csak az az aggodalma, hogy mi történik a Hormuzi-szorossal, mert egy lezárással ugyan felszöknének az árak, ami a teljes világgazdaságra hatással lenne, de ezt néhány hét alatt el lehet hárítani azzal, hogy Egyesült Államok megnyitja a stratégiai tartalékait. Súlyosabb kérdés, hogy mi történne akkor, ha az ország gazdasága – akár légitámadások, akár pénzügyi nyomás hatására – annyira összeomlana, hogy maga az iráni olajipar nem tudná kitermelni az olajat. Irán ugyanis nagyon jelentős olajtermelő, napi 2 millió hordóval, ami hirtelenjében kiesne – hangsúlyozta Tatár Mihály.
Arra a felvetésre, hogy a Teheránt sújtó szankciók nem akadályozzák-e most is az értékesítést, azt mondta, hogy ez valójában egy több évtizede tartó „húzd meg, ereszd meg” dolog: Washington időnként nagyon szigorúan próbálja betartatni a szankciókat, aminek hatására az iráni export visszaesik. Időnként viszont teljesen egyértelmű kiskapukkal, strómanok segítségével létrejövő megoldások kínálkoznak Irán számára, és van is kereslet az iráni olajra.
„Vagyis a szankciók miatt a világ legtöbb országában nem tud Irán eladni, csak közvetítőkkel, de ettől még azért Iránnak nagyon jelentős olajexportja van”
– fogalmazott.
