Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
Police light on a car of the german police
Nyitókép: fhm/Getty Images

Rémálom lett a nyaralás: összekeverték egy bűnözővel a turistát

Rémálommá vált az olaszországi nyaralás egy román turistának, akit a csendőrök összetévesztettek egy körözött bűnözővel, és az első napon őrizetbe vettek.

A férfi majdnem egy hónapot töltött őrizetben – közölte pénteken az ügyvédje és az olasz sajtó.

„Vége a rémálomnak” – a harmincas éveiben járó mondta a Corriere del Veneto című lap szerint Ovidiu A., amikor csütörtökön elhagyta az észak-olaszországi Pordenone börtönét. „Végre megölelhette a feleségét és a lányait” – mondta ügyvédje, Stefano Di Rosa.

A jászvásári (Iasi) lakos Romániából érkezett néhánynapos nyaralásra a Velence melletti Caorléba.

Balszerencséjére azonban ugyanazt a nevet viseli, mint egy másik román állampolgár, akit kétévi börtönre ítéltek és köröztek Olaszországban lopás súlyosbított esete miatt.

A szállodába bejelentkezés után nevének láttán riasztották a csendőrséget, amely az első reggelinél őrizetbe vette.

Az ügyvéd verejtékes munkával tudta csak összegyűjteni a bizonyítékokat, hogy tévedésről van szó, mert az első pert a lopás súlyosbított esete ügyében 2014-ben tartották, a jogerős ítéletet pedig 2020-ban mondták ki.

„A rendőrség, a csendőrség, a bíróság és a börtön számítógépes rendszerei nincsenek összekapcsolva, és mindegyiktől külön-külön kellett lekérnem az iratokat” – mondta el Di Rosa.

A Corriere del Veneto szerint a turista és a családja még néhány napig Olaszországban marad, hogy a nyaralásból is legyen valami.

Címlapról ajánljuk

Hack Péter szerint így lehetne gyorsítani a magyar igazságszolgáltatáson

Felülvizsgálja a kormány a büntetőeljárások elhúzódásának okait. A miniszterelnök szerint a cél előkészíteni minden olyan jogszabályi, szervezeti és finanszírozási változtatást, ami rövidítheti a nyomozásokat, az ügyészségi eljárásokat és a bírósági szakaszt. Hack Péter jogász, az ELTE emeritus professzora az InfoRádióban azt mondta: nemzetközi összehasonlításban nem kiemelkedően hosszúak a magyar perek, de lehetne gyorsítani rajtuk.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Vegyes teljesítménnyel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék, miközben a magyar részvénypiac gyengült, a vezető hazai részvények pedig eltérően teljesítettek. Az amerikai tőzsdéken szintén az eladók kerültek fölénybe. A befektetői hangulatra a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adat is hatással van, amely az emelkedő olajárakkal és a kedvező beszerzésimenedzser-indexekkel együtt erősebb gazdasági képet rajzol. Mindez új megvilágításba helyezheti a Fed közelgő kamatdöntését, miközben a bérdinamika mérséklődése tompíthatja a munkaerőpiac felől érkező inflációs nyomást. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztáció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×