Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
A Donald Trump amerikai elnök küldöttségének tagjaként Szaúd-Arábiában tartózkodó Elon Musk milliárdos üzletember, a Kormányzati Hatékonységi Hivatal vezetője érkezik a Szaúdi-Amerikai Befektetési Fórumra Rijádban 2025. május 13-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Ali Haider

Tommy Robinson gyűlése: Musk a brit kormány leváltását szorgalmazta

„Nem hagyjuk, hogy erőszakos akciókra sajátítsák ki a brit zászlót” – ezt üzente a brit kormányfő annak a szélsőjobbos aktivistának, aki több, mint 100 ezer embert vitt az utcára a hétvégén, Londonban. Bejelentkezett Elon Musk is, aki a brit kormány eltávolítását sürgette. Szvetnik Endre tudósítása.

London belvárosában több mint százezer – egyes rendőrségi információk szerint 150 ezer – ember vonult fel a hétvégén Tommy Robinson, az angol szélsőjobboldali aktivista felhívására. A menet az „Egyesítsük a Királyságot” nevet kapta. A tömeg Union Jack és Szent György-keresztes zászlókat lengetett és néhányan összecsaptak a rendőrökkel is.

A bírálók szélsőjobbosnak minősítették a résztvevőket – annak ellenére, hogy több, a fősodorba tartozó médium is megjegyezte, hogy a résztvevők között voltak, akik hazafias, kulturális vagy vallási értékek védelmében érkeztek, mások viszont nyíltan bevándorlásellenes és iszlámellenes jelszavakat hangoztattak.

A brit jobbközép, radikális és szélsőjobboldal csak a szélsőbaloldal által egy kalap alá vett híveit ugyanakkor az a Tommy Robinson (íresen hangzó polgári nevén Stephen Yaxley-Lennon) szervezte, akit futballhuligánként, majd az Angol Védelmi Liga alapítójaként kezdte „pályafutását” és akit többször börtönbüntetésre ítéltek.

A legnagyobb visszhangot Elon Musk – immár a világ csak második leggazdagabb emberének - bejelentkezése váltotta ki, aki élő videóban közölte a tömeggel, hogy nem maradhat hatalmon a kormányuk. Míg az orosz titkosszolgálatokat gyakran a más országok belügyeibe való, álcázott beavatkozással vádolják, Musk nem kertelt: a brit parlament feloszlatását és kormányváltást sürgetett.

A milliárdos vállalkozó a Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista gyilkosságát emlegetve kijelentette:

választjátok vagy sem, de „elér benneteket az erőszak. Vagy harcoltok vagy meghaltok”. És megjegyezte: „a baloldal a gyilkosság és a gyilkosságot ünneplők pártja”.

Ugyanakkor azt mondta, hogy „a józan középnek üzen és kifejtette azt is, ellenzi a pozitív diszkriminációt, nincs gond az ember bőrszínével vagy vallásával, viszont csak a tehetsége és szorgalma alapján ítéljék meg. A keresztény vallást pedig ne nyomják el, amíg másokat ünnepelnek”.

Beszédes volt, hogy Musk nem a parlamentbe bejutott jobboldali-radikális erő, Nigel Farage Reform pártja, hanem a Farage által is szalonképtelennek tartott Robinson rendezvényét tüntette ki figyelmével. Farage viszont annak ellenére, hogy Musk már többször bírálta, nem volt hajlandó látványos támadásra vele szemben.

Több brit politikus veszélyesnek és „gusztustalannak” nevezte Musk fellépését és már az is elhangzott, hogy szankcionálni kéne az üzletembert.

Keir Starmer miniszterelnök közleményben reagált. Azt hangsúlyozta: „Az embereknek joguk van a békés tiltakozáshoz, de soha nem fogadjuk el, hogy rendőröket támadjanak, vagy bárki félelmet érezzen származása miatt. Nagy-Britannia a toleranciára, a sokszínűségre és a tiszteletre épült – a zászlónkat nem engedjük át az erőszaknak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×