Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
326.02
bux:
142903.53
2026. november 6. péntek Lénárd
GeldbĂśrse, Euro Geldscheine und BĂźrgergeld in Deutschland
Nyitókép: Stadtratte/Getty Images

Nyilvános a német szociális segélyek listája: a Mohammedek már vezetnek a Michaelek előtt

Keresztnevük alapján nem német állampolgárságúak vezetik az úgynevezett Bürgergeld-támogatásban részesülők számát Németországban. Az erről szóló adatokat az AfD kérése nyomán a munkaügyi minisztérium hozta nyilvánosságra.

A Bürgergeld, azaz a szociális segélyben részesülők rendszere tulajdonképpen bevezetésekor sem volt teljesen újkeletű, ugyanis a korábbi Hartz-IV támogatási rendszert pótolta. A 2023 januárjában bevezetett juttatás szerint az arra rászorultak a megélhetés biztosítása érdekében havi 502 eurós segélyben részesültek. 2024 elején a kormány ezt a támogatást 563 euróra emelte, és az összeg ma is ennyi.

Változott viszont az adott kormány hozzáállása. Mig az Olaf Scholz vezette hárompárti koalíció az SPD-vel és a Zöldek Pártjával az élen a segély rendíthetetlen híve volt, a májusban hivatalba lépett Friedrich Merz konzervatív kancellár inkább elleni azt, vagy legalábbis az abban részesülők körét csökkenteni akarja. Ennek fő oka a menekültek magas száma, különös tekintettel arra, hogy közülük is többen részesülnek a juttatásban.

Közvetve ezt erősítette meg az a lista, amelyet a munkaügyi minisztérium hozott nyilvánosságra. A Bild című lap szerint a minisztérium ezt nem önszántából, hanem az ellenzéki AfD parlamenti frakciójának felkérésére tette. Az illegális bevándorlás elleni harcot zászlajára tűző, a Merz kancellár vezette CDU után a második legnagyobb támogatottsággal rendelkező párt rövid időn beül megismételt kérelmet nyújtott be, mindkettő a kedvezményezettek keresztneveire volt kíváncsi.

Míg az első kérelemre adott válaszban a Michaelek, az Andreasok és a Thomasok vezették listát, annak módosított változatában a Mohammedek ugrottak az első helyre. Az indokot a Bild szerint az jelentette, hogy az első statisztika nem vette figyelembe egy-egy név különböző írásmódban történt megjelenését. A friss eredmény szerint

közel 40 ezer bejegyzéssel a Mohammedek a listavezetők,

egyesítve az első változatban külön-külön szereplő Mohammedeket, Muhamaddokat, Mohammadokat vagy épp Mhammedeket.

A második helyre csúsztak vissza a Michaelek, először külön listázták a Micheleket vagy épp a Mishákat is. Végül összességükben csaknem 21 ezer bejegyzést kaptak. A Mohammedek és Michaelek mögött az Ahmadok kerültek a harmadik helyre, az Andreasok a negyedikre, míg a Thomasok az ötödik helyen kötöttek ki.

Az adatok a minisztérium szerint a önkormányzatokkal együttműködő munkaügyi központokból származnak. Az állásfoglalás ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy az állampolgárság nem vezethető le automatikusan a keresztnévből.

A Szövetségi Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint Németországban tavaly mintegy 5,5 millió ember kapott állampolgári kedvezményt. A szövetségi kormány válasza egy jóval korábbi AfD-vizsgálatra arra utalt, hogy 2023-ban az állampolgári juttatás szinte minden második kedvezményezettje nem német állampolgár volt.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×