Az ENSZ becslése szerint már legalább háromezren haltak meg a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén kirobbant konfliktusban. A harcok január végén kezdődtek, amikor a Ruanda által támogatott tuszi milícia, a Március 23-i Mozgalom (M23) elfoglalt egy stratégiai fontosságú és nyersanyagokban gazdag kétmilliós nagyvárost, Gomát. A keleti országrészben számos milícia áll szemben egymással a területért és az erőforrásokért folytatott küzdelemben. Az ENSZ szerint nagy a veszélye annak, hogy a konfliktus az egész régióra átterjed.
Az M23 milícia egy többnyire tuszikból álló csoport, amely hasonló etnikai feszültségek miatt szerveződött, mint amelyek az 1994-es ruandai népirtáshoz vezettek. A felkelőket több ezer katonával segíti Ruanda. Az indoklás szerint azért, hogy megvédjék a kisebbséget a kongói hutu milíciáktól, amelyek együttműködnek a reguláris hadsereggel a felkelők elleni harcban.
A Migrációkutató Intézet igazgatója az InfoRádióban elmondta: az egész konfliktus megértése szempontjából nagyon fontos tudni, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság több mint kétmillió négyzetkilométernyi területével Afrika legnagyobb államalakulata. Az európai kontinensre levetítve Portugáliától a német–lengyel, illetve az osztrák–magyar határig terjedne ez a terület. A konfliktusok Észak-Kivu tartományban zajlanak, melynek fővárosa az említett Goma. Az ország fővárosa, Kinshasa nyugaton fekszik. A két nagyváros közötti területet hegyvidékek, áthatolhatatlan dzsungelek, nagy esésű folyók töltik be.
Marsai Viktor megjegyezte: Kinshasának gyakorlatilag minimális fennhatósága van az ország keleti végén. Mint fogalmazott, a Kongói Demokratikus Köztársaság „tipikus példája a bukott, törékeny államoknak”, nagyon gyenge közigazgatása és hadserege van. Emiatt erősödtek meg keleten a helyi milíciák, illetve több szomszédos országnak (Ruanda, Uganda, Burundi) is különböző politikai, gazdasági céljai vannak a területtel. A keleti országrészben még inkább kiéleződtek az etnikai ellentétek, amit igyekszik kihasználni az M23 fegyveres milícia. Az egyetemi oktató kiemelte:
az elmúlt másfél évtizedben Ruanda tulajdonképpen reguláris hadsereggé fejlesztette a katonai csoportot.
Az együttműködés nagyon hatékony, mivel mind az M23, mind Ruanda vezetése alapvetően tuszikból áll.
A vezetők szerint azért van szükség az M23 aktív jelenlétére a Kongói Demokratikus Köztársaságban, hogy megakadályozzon egy, az 1994-es ruandai népirtáshoz hasonló etnikai tisztogatást, valamint a gazdaság és a politikai hatalom konszolidálásában is fontos szerepe van a milíciának. Marsai Viktor hangsúlyozta: a Kongói DK keleti fele a világ egyik leggazdagabb nyersanyaglelőhelye, ahol olyan kulcsfontosságú ásványokat hoznak a felszínre, mint például a koltán. Ebből nyerik a tantál nevű fémet, ami nélkülözhetetlen a csúcstechnológiai műszerek és más elektronikai készülékek előállításához. A harcok évtizedek óta részben a nyersanyagokért zajlanak a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Egyes becslések szerint
az M23 és Ruanda évente fél-egymilliárd dollárnyi haszonra tesz szert a koltán illegális bányászatával.
A Migrációkutató Intézet igazgatója felidézte, hogy az M23 milícia 2012–2013-ban még súlyos vereséget szenvedett az ENSZ-békefenntartóktól és a kongói erőktől, az elmúlt hónapokban azonban megfelelően felkészült az újabb offenzívára, és az utóbbi időben már egyértelműen sikereket ért el, hiszen nemcsak területeket foglalt el, hanem a helyi közigazgatás megszervezését is átvette. Természetesen gazdasági és haszonszerzési céljaik is vannak, ezért még professzionálisabb módon próbálják meg megoldani a bányákhoz való eljutást, illetve a nyersanyagok világpiacra való kivitelét.
Az egyetemi oktató úgy fogalmazott, az M23 Ruanda támogatásával jól láthatóan hosszú időre szeretne berendezkedni Észak-Kivuban, illetve Gomában, amivel szemben nagyon kicsi a mozgástere a kinshasai kormányzatnak. Jól jellemzi a kialakult helyzetet, hogy Goma januári eleste után zavargások törtek ki a fővárosban, a kongói hatóságok pedig nem tudták megakadályozni, hogy külföldi képviseleteket gyújtsanak fel a tüntetők. Marsai Viktor szerint ez is azt mutatja, hogy nagyon gyenge lábakon áll az állami hadsereg, illetve maga a kormányzati rendszer. Megjegyezte: számos gomai lakos azt nyilatkozta az utóbbi időben, hogy
nekik teljesen mindegy, ki uralja a területet, csak legyen béke, stabilitás és kiszámíthatóság, az M23 pedig éppen erre tett ígéretet.
A tuszi milícia vezetői korábban belengették, hogy elmennek akár Kinshasáig is, amire azt válaszolta a Kongói DK kormánya, hogy ezt nem fogja hagyni, és ha kell, ismét beveti haderejét a felkelőkkel szemben. A nemzetközi közvéleményt leginkább az a kérdés foglalkoztatja, hogy továbbeszkalálódhat-e a konfliktus az egész térségre. Marsai Viktor emlékeztetett, hogy az 1998 és 2002 között zajló második kongói háborúban – amit egyes történészek Afrika világháborújának is neveznek – több mint egy tucat ország vett részt, és becslések szerint majdnem ötmillió ember halt meg a harcokban, illetve az éhínség, az alultápláltság, valamint különböző járványok következtében. A múltban tehát volt már példa helyi konfliktusok kiterjedésére, Marsai Viktor szerint azonban „jelen helyzetben senki nem érdekelt az eszkalációban”.
Most még senki sem akarja átlépni a vörös vonalat
Bár az M23 szinte folyamatosan fenyegeti a kinshasai kormányt, egyelőre megállt Észak-Kivu tartományban, nem vonult tovább még csak Dél-Kivu tartomány fővárosa, Bukavu felé sem. A Migrációkutató Intézet igazgatója szerint a milícia valószínűleg felmérte a képességeit és a lehetőségeit, hiszen nem egy százezres hadseregről van szó, rengeteg energiát és erőforrást igénybe vesz a közigazgatás megszervezése, valamint a rend fenntartása Gomában és környékén.
Az M23 legfőbb célja nyilvánvalóan a koltáncsempészet feletti ellenőrzés gyakorlása, az viszont nem érdeke, hogy a nyakába vegyen olyan problémákat, amelyeket a Kongói DK vezetése hosszú idők óta nem képes megoldani.
Marsai Viktor szerint egy olyan szintű fegyveres konfliktus és humanitárius válság alakult ki a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ami felett nem lehet elsiklani, nyilvánvalóan a nemzetközi közösség figyelme is fokozottan Közép-Afrikára szegeződik. Ugyanakkor a világ más pontjain is vannak hasonló konfliktusok, a nagyhatalmak pedig nem érdekeltek abban, hogy több helyen is eszkalálódjanak az események. „Ruanda sem akar átlépni egy olyan vörös vonalat, ami aztán már kikényszerítené más országok részéről a beavatkozást. Most a diplomáciai fordulók időszaka következik, vélhetően különösebb eredmények nélkül” – vélekedett a Migrációkutató Intézet igazgatója.
(A nyitóképen: kongói katonák és rendőrök teherautón várják az elszállításukat, miután megadták magukat az M23 nevű tuszi lázadó milíciának a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén található Goma városában január végén.)
