Infostart.hu
eur:
354.43
usd:
306.05
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Boszniai muzulmán asszony imádkozik a srebrenicai tömegmészárlás áldozatainak temetőjében az újonnan azonosított áldozatok temetési szertartásán a Szarajevótól 150 kilométerre, északkeletre fekvő Srebrenica melletti Potocariban 2020. július 11-én, a vérengzés 25. évfordulóján. Az 1992 és 1995 közötti boszniai háború legsúlyosabb tömeggyilkossága Srebrenicában történt, ahol a boszniai szerbek 1995-ben a város lerohanásakor több mint 8000 muzulmán férfit és fiút gyilkoltak meg.
Nyitókép: Fehim Demir

Srebrenica miatt felfüggesztettek egy magyar-bosnyák szerződést

A bosznia-hercegovinai külügyminisztérium felfüggesztette azt a Magyarországgal kötött egyezményét, amely szerint Budapest boszniai diplomatákat képzett volna a nyugat-balkáni ország európai integrációját elősegítendő.

Elmedin Konakovic boszniai külügyminiszter közölte, március 6-án ő maga írta alá a tudásátadásról, illetve a diplomaták képzéséről szóló megállapodást Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel, ám ezt most felfüggesztették.

A Klix.ba boszniai hírportál kiemelte: a boszniai döntés azt követően született, hogy a magyar kormány bejelentette, nem fogja megszavazni azt az ENSZ-határozatot, amely július 11-ét az 1995-ös srebrenicai népirtás áldozatainak emléknapjává nyilvánítaná.

Szijjártó Péter szerdán Budapesten fogadta Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét. A külgazdasági és külügyminiszter tárcájának közleménye szerint akkor úgy fogalmazott: be kell fejezni a teljesen felesleges feszültségkeltést Bosznia-Hercegovinában, ugyanis sok esetben épp a nemzetközi közösség és benne az Európai Unió intézkedései vezetnek újabb válságok kipattanásának veszélyéhez. Mint mondta, Bosznia-Hercegovina szépen haladt előre az európai integráció útján, és volt egy közös, erős törekvés minden entitás részéről a minél előbbi tagságra. "Ezt a törékeny együttműködést veri szét az a törekvés, hogy az ENSZ-ben a srebrenicai tragédia kapcsán egy olyan határozatot fogadtassanak el, amely mintegy démonizálná a teljes szerb nemzetet" - tette hozzá, tudatva, hogy erre az indítványra hazánk nemmel fog szavazni.

A boszniai külügyminiszter úgy vélekedett, hogy Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős uniós biztos a minap Belgrádban a szerb álláspontot tette magáévá azzal, hogy kijelentette, elfogadhatatlan, hogy a szerb népet kollektíven bűnössé nyilvánítsák a Srebrenicában történtek miatt.

Ez történt 29 éve

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muszlim férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban meggyilkoltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék több vádlott elleni ítéletében népirtásnak minősítette. A hivatalos szerb álláspont szerint borzasztó bűncselekményeket követtek el Srebrenicában, de azokat nem lehet népirtásnak minősíteni.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×